Jelenleg vizsgálati fogságban vár T. Róbert, az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja a tényleges ítéletére, ami akár hosszú fegyházéveket is jelenthet. Egy névtelenséget kérő volt elítélt a Borsnak azt mondta, hogy szerinte a 36 éves férfira az elkövetett bűn és a jelleme alapján is nehéz évek várnak, amennyiben fegyházba kerül. Hozzáfűzte, a vizsgálati fogság csak tanulóidőszak.
Egy volt elítélt szerint nem sok jóra számíthat T. Róbert a fegyházban
Az elkövetett bűn és a jelleme sem vetít előre túl sok jót.
„Majd a letartóztatáskor keményedik a dolog. De az igazán durva időszak a fegyházban lesz majd” – részletezte, de szerinte egy évnél jön el a választóvonal.
„A fegyház nem börtön és nem fogház, sokkal keményebb dolog. Egy év szerintem a választóvonal: egy év fegyház után már senki sem ugyanaz. Nem beszélve a bezártságról, a keretekről, az étkezésről és az időbeosztás kötöttségéről, na meg a kellemetlen rabtársakról. A börtön egyébként utóbbiak miatt nehéz igazán – ecsetelte a neve elhallgatását kérő férfi. Szerinte T. Róbert helyzete az elkövetett bűn miatt is nehezebb lesz, azért, mert tudni fogják, ki ő és mit követett el.
További Belföld híreink
Szavai szerint ugyanis a fegyházban nem szeretik a rabtársak azokat, akik gyermeket vagy nőt bántanak. „Ez a benti társadalomnak is a legalsó fokát jelenti” – magyarázta, majd kitért arra is, hogy a férfi jelleme sem enged túl sok jóra következtetni.
„Ahogy olvastam, egy lágyabb jellemű, piperkőcebb férfiról beszélünk, aki még visszament egy ernyőért is, mert kint esett, a tárgyalásán pedig zokogott. Bent pedig az erő és a tekintély számít. Amiből, most úgy tűnik, neki nem sok van” – idézi a Bors a neve elhallgatását kérő egykori elítélt szavait.
További Belföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Metropol)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Frissen telepített évelőágyásokat tettek tönkre Karácsonyék a Szabadság téren
A főváros gondatlanul vágta le az ágakat, nem törődve a fa alatt található évelőágyással.
Kocsis Máté: Ennyit a 444-ről...
A baloldali hírportálok kommentszekcióját elöntötte a gyűlöletcunami.
„Kecskemét gyors fejlődésével lépést kell tartani”
Lázár János elmondta, hogy szerinte ki a legalkalmasabb a város vezetésére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nem tagadja Magyar Péter, hogy a pénzügyeivel foglalkozó anyósa emberek kifosztásáért négy évig börtönben ült
Így fogták el Robert Fico merénylőjét + videó
Exkluzív fotók: Berki Mazsi leendő anyósával és kislányával pózol
Hivatalos: Robert Fico életveszélyben van, nincs idő Pozsonyba szállítani – a következő órák sorsdöntők
Az egész ország citromsárgába borul, az összes megyére figyelmeztetést adtak ki
Kulka János így is, úgy is a nemzet színésze + videó
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Szerdai sportműsor: Paks–FTC kupadöntő; topligák; Olasz Kupa-döntő; hoki-vb
Többször meglőtték a szlovák miniszterelnököt
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
Nógrádi: Sok kérdést vet a szlovák miniszterelnök elleni merénylet
Megjósolta a merényletet Robert Fico
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Frissen telepített évelőágyásokat tettek tönkre Karácsonyék a Szabadság téren
A főváros gondatlanul vágta le az ágakat, nem törődve a fa alatt található évelőágyással.
Kocsis Máté: Ennyit a 444-ről...
A baloldali hírportálok kommentszekcióját elöntötte a gyűlöletcunami.
„Kecskemét gyors fejlődésével lépést kell tartani”
Lázár János elmondta, hogy szerinte ki a legalkalmasabb a város vezetésére.