A minimálbér további emelése ellen tiltakozott a DK árnyék-pénzügyminisztere múlt héten az ATV-ben, szerinte az józan ésszel ellentétes lenne. A Gyurcsány-párti politikus arra reagált, hogy a kormány és a versenyszféra egyeztetéseinek köszönhetően a minimálbér 15 százalékkal emelkedne.
Arató Gergely szerint sem a béremelés az első + videó
A DK kormányprogramért felelős árnyékminisztere szerint Bodnár Zoltánt kell megkérdezni arról, mit mondott a béremelésről, de szerinte nem azt mondta, amit mondott.
A Megyer Nemzet a témával kapcsolatban kérdéseket tett fel Arató Gergelynek, a DK kormányprogramért felelős árnyékminiszterének, aki szerint Bodnár Zoltán nem is azt mondta, amit mondott, majd Bodnárra hárította a felelősséget, hogy tőle kell megkérdezni, mit szeretett volna mondani. Ezt követően pedig megerősítette Bodnár Zoltán szavait, miszerint a reálbér emelés feltételeit kell megteremteni.
Borítókép: Arató Gergely (Forrás: Facebook/képernyő fotó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezItt vannak a vasárnapi időközi önkormányzati választások eredményei
Eredmények Pécsről, Sajóivánkáról, Újsoltról és Belsősárdról.
Jól haladnak a József főhercegi palota felújítási munkálatai
A palotához stílusában szervesen illeszkedő építmény eredetileg 1906-ra készült el.
Látványos videón a budapesti árvíz a magasból
A Parlament, a Margitsziget és a Lánchíd is átvészelte az évtized árhullámát.
Sajtóklub: Magyar Péter leszerepelt az árvíz közben előadott színjátékával
A Sajtóklub legújabb adásában az árvíz volt a téma.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a legfrissebb adatok, így áll a Duna tetőzése Budapesten
Megtört a jég, visszatérése óta először nyert az élvonalban a Győr + videó
Ha ezt csinálja a telefonod, abból biztosan tudhatod, hogy lopják az adataidat
A hétvégén eljön a vég Olaf Scholz számára
Orvosok közölték: ez a hosszú élet 7 titka!
Óriási pofonba szaladt bele Zelenszkij: „Minket nem érdekel, mit gondolnak a »prominens« ukránok”
Erre senki sem számított, hogy ez a robbanás bekövetkezik
NB I: Bombagóllal mértek történelmi verést a Fehérvárra
Ukrajna csalódott az F–16-osokban?
Deák Dániel: Nem jött be Magyar Péter árvízi parádézása
Látványos videón a budapesti árvíz a magasból
Már csak a fák teteje látszik ki a vízből – fotókon mutatjuk az elárasztott Parlamentet és a rakpartot
Címoldalról ajánljuk