Újabb fejezettel bővült a kalandos történetű Tőzsdepalota históriája

A nyáron döntést hozott a magyar bíróság a Tőzsdepalota ügyében, a Budapest szívében található, közel ötvenezer négyzetméteres épület helyzete azonban még nem rendeződött. Összeállításunkban bemutatjuk az impozáns ingatlan történet, fényes múltját és dicstelen jelenét.

2023. 10. 13. 12:10
Budapest, 2021. április 24. A Szabadság téren elhelyezkedõ egykori Tõzsdepalota 1907-ben Alpár Ignác tervei szerint elkészült épülete. Az 1948-as megszüntetéséig mûködött benne a Pesti értéktõzsde, majd a Lenin Intézet, a Magyar Technika háza, 1955-tõl pedig a Magyar Televízió székházaként funkcionált és 2009 óta üresen áll. Elõtte, középen az Újépület vértanúinak emlékmûve, Dózsa-Farkas András 1940-ben készült alkotása. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Döntött a magyar bíróság

A nemzetközi sajtóban megjelent cikkek alapján vélhetően egy üzleti tranzakció, illetve az ingatlan befektetői között emiatt folyó, késhegyre menő vita állhat a Tőzsdepalota áldatlan állapotának hátterében. Tudomásunk szerint a beruházás sorsáról évek óta egyeztetések zajlanak, és az elhúzódó jogi csatározás előrehaladtát jelzi, hogy az ingatlannyilvántartásban elérhető információk alapján 2023. augusztus elsejével a Budai Központi Kerületi Bíróság zár alá vette az épületet mintegy 14,5 milliárd forint erejéig. 

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az ingatlan megóvásának szándékával érdemi lépések történtek volna. Vagyis a nagy értékű, több mint 21 milliárd forintra taksált, műemlékvédelem alatt álló palota sorsának rendezése továbbra is várat magára.

Forrásaink hozzátették: a magyar kormány mindig kiemelt figyelmet fordított a műemléki épületek védelmére, akár állami elővásárlási jogot is biztosított magának kiemelt elhelyezkedésű és történelmi jelentőségű épületek, így egyébiránt a Tőzsdepalota felett is. Azonban míg sok más ingatlan helyzetét az elmúlt években a kormány rendezni tudta, a Tőzsdepalota állapota továbbra is hanyatlik, és már csak az árnyéka lelhető fel az egykor forgalmas és grandiózus palotának.

Borítókép: A Szabadság téren elhelyezkedõ egykori Tőzsdepalota 1907-ben Alpár Ignác tervei szerint elkészült épülete (Forrás: MTVA/Róka László)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.