Veszélyekre figyelmeztet a fűtési szezonban a katasztrófavédelem + videó

Lakástűz, szén-monoxid-mérgezés – két olyan tragikus esemény, amely leginkább a fűtési szezonban jellemző, azonban egy kis odafigyeléssel ezek jó eséllyel elkerülhetők – figyelmeztetett a Katasztrófavédelem.

Forrás: OKF2023. 10. 13. 15:12
tűz, fűtés Fotó: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fokozott odafigyelésre lesz szükség az előttünk álló fél évben, ugyanis az elmúlt évek lakástüzeinek 61 százaléka, a szén-monoxid-mérgezéseknek pedig hatvan százaléka a fűtési szezonban történt – figyelmeztetett honlapján a katasztrófavédelem.

A fűtőeszközök hőtermelő berendezések, többségük lánggal működik. A lakástűzhöz, szén-monoxid-mérgezéshez vezető hibák elkerülése érdekében a fűtőeszközök telepítését bízzuk szakemberre, a karbantartásuknál pedig mindig kövessük a gyártói utasításokat – hangsúlyozták, majd rámutattak: 

a kandallók, kályhák építését és karbantartását is megfelelő végzettségű szakemberrel végeztessük.

Évente egyszer érdemes ellenőriztetni a fűtőeszközöket, és ha szükséges, kitisztíttatni.

Ha új kéményt építünk, a régit javítjuk, felújítjuk, átalakítjuk vagy új fűtőeszközt csatlakoztatunk hozzá, csak azután lehet használni őket, ha megtörtént a helyszíni műszaki vizsgálat, és a kéményseprő megfelelőségi nyilatkozatot állított ki a kéményről.

Olyan kéményt használni, amelyik nem rendelkezik megfelelőségi nyilatkozattal, nemcsak tilos, hanem életveszélyes is.

Akár lakástűz, akár szén-monoxid-mérgezés is bekövetkezhet a szabálytalan, hibás kialakítás miatt. A műszaki vizsgálatot a kéményseprőktől meg kell rendelni, a szolgáltatásért pedig fizetni kell.

Figyelmeztetnek: a kémények ellenőrzését és tisztítását magánszemélyeknek ingyen végzik a kéményseprők, viszont a családi házakban élőknek időpontot kell foglalniuk. Sokan csak a fűtési szezon előtt néhány nappal hívják a kéményseprőket, pedig az ingyenes kéményellenőrzést nem csak ősszel lehet igénybe venni. Nem az ellenőrzés időpontja, hanem annak rendszeressége a fontos:

aki fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűt, annak évente, aki pedig gázzal, annak kétévente érdemes igénybe vennie az ingyenes kéményellenőrzést.

Azoknak, akik most szeretnék ellenőriztetni a kéményüket, előfordulhat, hogy várniuk kell, mert ilyenkor leterheltebbek a kéményseprők. Ahol fával fűtenek, ott a lakástüzek megelőzése érdekében tartsák távol a tüzelőt és egyéb éghető anyagokat a fűtőeszköztől. A kipattanó szikrák ellen pedig használjanak szikrafogót.

Kerülni kell a nedves, kezelt fával, szeméttel fűtést, mert ezek fokozzák a kéményben a korom és kátrány lerakódását.

A kémény falán lerakódó korom- és kátrányréteg – ha nem távolítják el – meg fog gyulladni, és a tűz könnyen átterjedhet a ház tetőszerkezetére is. Az adatok szerint évente 900-1000 lakástűz a kéményben keletkezik.

Nem csak gázfűtésnél keletkezhet szén-monoxid, hanem mindenhol, ahol nyílt lánggal fűtenek, és nem megfelelő a szellőzés. Ha elérhető a fűtőeszköz égéstere, látható a láng, akkor gondoskodni kell a légbevezetésről, mert szén-monoxid jöhet létre.

Nem elegendő néha kinyitni az ablakot, állandó és automatikus levegő-utánpótlást kell biztosítani.

A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, ezért életet menthet, ha a fűtőeszköz egy-másfél méteres körzetében, fejmagasságban működik egy szén-monoxid érzékelő. A katasztrófavédelem rendszeresen ellenőrzi a boltokban elérhető érzékelőket, azonban interneten lehet találkozni nem megbízható készülékekkel is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.