Lemondott Gelencsér Ferenc a Momentum elnöki posztjáról, Donáth Anna lép a helyére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Véget ért a bakizásairól elhíresült politikus pártelnöki karrierje.

2023. 12. 20. 17:56
EP2I2239
20220713 Budapest A kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) módosítása ellen tiltakoztak a fővárosban. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet képen: Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnöke Fotó: Teknős Miklós
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékezetes volt az is, hogy államférfiként hivatkozott magára, amikor egy Facebook-bejegyzésben arról beszélt, hogy szerinte nincs helye a Parlamentben Horthy Miklós mellszobrának.

Szintén nagy port kavart, amikor tavaly ősszel Gelencsér nyilasok által is használt jelszóval köszönt követőinek a Facebookon. A bejegyzést elárasztották a „történelmi ihletésű” kommentek, mivel a „kitartást” mint jelszót a Szálasi Ferenc vezette nyilaskeresztesek használták a második világháború és a nyilasuralom idején. Gelencsér Ferenc a magyarázkodásában azt mondta, hogy szerinte ennyire vészterhes időkben kitartásra biztatni az embereket nem összekeverendő egy letűnt kor torz eszméjével.

Borítókép: Gelencsér Ferenc (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.