A Délmagyar megkérdezett egy munkaerő-közvetítéssel és fejvadászattal foglalkozó céget, hogy milyen fizetésekre lehet számítani egy ilyen kaliberű cég esetében ezen pozíciók kapcsán. Természetesen nem tudhatjuk, konkrétan mit ajánl majd a kínai gyár, a trendekből azonban lehet következtetéseket levonni. Nagy Judit, a Job-Center Személyzeti Tanácsadó Iroda ügyvezetője elmondta, mivel meglehetősen kevés szakmai tapasztalatot kérnek minden pozíció esetében, valószínűleg fiatal munkavállalókat toboroznak – nem kiemelt bérért.
A 30-as korosztály lehet a fő célcsoport, amely még rugalmasan tudja kezelni a multinacionális környezetet
– fogalmazott a szakember. Meglátása szerint HR-esnek sokan jelentkeznek majd, hiszen sokan végeznek ilyen területen. Talán a vízumügyintéző lesz a legspeciálisabb munkakör – tette hozzá.
A HR-igazgató – juttatások függvényében – nyolcszázezer és 1,2 millió forint közötti nettó fizetésre számíthat, a többi állás nagyjából ugyanazon a bérszinten mozog. Vidéki városokban háromszázötven- és ötszázötvenezer forint közötti nettó bérrel vesznek fel ezekbe az állásokba ilyen szakmai tapasztalattal munkavállalókat – árulta el Nagy Judit.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!