A működő Magyarországon az azbeszt négy hónapot várt a kormányra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Még az azbesztmenetsítés előfinanszírozása sem automatikus, a jogszabály csak azt mondja ki, hogy az „biztosítható”, ezért az érintett önkormányzatok már nem várnak a munkálatokkal.

2026. 09. 04. 12:17
Forrás: Zalai Hírlap
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július közepére azonban már arra panaszkodott a miniszterelnök, hogy az osztrák–magyar munkacsoporttal „túl messzire ebben nem jutottunk”. Az Orbán Anita vezette külügy pedig a „nem leszünk többé bot a küllők között” elvet érvényesítve láthatóan nem tett semmit, hogy nyomást gyakoroljon Bécsre akár közvetlenül, akár a nemzetközi fórumokon. Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, Még Ursula von der Leyent sem a tárca, hanem civilek keresték meg egy levélben.

 

Zalaegerszeg lépett, Szombathely követte

Július 23-án aztán bejelentették a hárommilliárd forintos azbesztmentesítési alapot. Aztán eltelt öt hét, és nem történt semmi. Erre augusztus 27-én Nemény András polgármester végül közölte: nem várnak tovább a kormányra. A város saját folyószámlahiteléből előfinanszírozza a munkát, mert ha tovább húzzák az időt, veszélybe kerülhet az őszi kivitelezés. A csaknem egymilliárd forintos munkáról szóló előterjesztését augusztus 31-én a közgyűlés egyhangúlag meg is szavazta.

A kormány lassúsága miatt, korábban már hasonló lépeseket tett a szennyzésben szintén érintett Zalaegerszeg vezetése, méghozzá a város tulajdonában lévő cég, a Zala-Müllex Kft. szakembereinek közreműködésével. Balaicz Zoltán polgármester akkori bejegyzéséből kiderült, mindezzel országosan is elsők voltak az ügy megoldásában, méghozzá komplex technikát alkalmazva. A Zala Müllex Kft. szakemberei a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően, védőfelszerelésben végezték el a munkát.

És láss csodát: szeptember 2-án végre megjelent a vidék- és településfejlesztési miniszter rendelete. Azután, hogy Szombathely magára vállalta a költségek jelentős részét.  Tehát öt – a kormány hivatalba lépése óta – négy hónapra volt szükség ahhoz, hogy egy akut környezeti és egészségügyi problémát Magyar Péterék kezelni tudjanak a „működő Magyarországon”.

 

Az előző kormány azonnal intézkedett katasztrófa idején

Érdemes felidézni azt is, hogy a 2010-es vörösiszap-katasztrófánál a gát átszakadásának napján megindult a mentés, a sérültek kimentése és a védekezés, néhány napon belül pedig rendkívüli intézkedések és országos koordináció követte a beavatkozást. Ezzel szemben az azbesztszennyezés ügyében hónapokkal a probléma országos szintű napirendre kerülése után sem lehet a magyar államra számítani.  

 

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.