Fricz Tamás szerint a Tusk-kormány jól látható módon a Soros Györgyhöz és fiához köthető hálózatok, a nem kormányzati szervezetek, NGO-k segítségével került hatalomra. Arról is beszélt: a lengyel események tanulsága, hogy a balliberális oldal nem kormányváltást hajt végre, hanem rendszerváltást, rendszerrombolást és értékrombolást. – Ha ők kerülnek hatalomra, a demokráciát sárba tiporva, jogellenesen, alkotmányellenesen egyfajta rendszerváltást hajtanak végre, keresztényellenes, szélsőségesen liberális világot akarnak teremteni – jelentette ki. Megjegyezte, erre készült a baloldal Magyarországon is Gyurcsány Ferenc vezetésével.
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF–CÖKA szóvivője úgy értékelte az eseményeket, hogy a lengyel kormány megbízottjai és végrehajtói jogszerűtlenül leuralták a lengyel közszolgálati televíziót és hírügynökséget. Most már ott tartanak, hogy korábban büntetőeljárás hatálya alól jogszerűen kivont embereket is bebörtönöznek, képviselőket megfélemlítenek, ártatlanokat vegzálnak – mondta. Kijelentette, hogy
ez a terror egy formája, és Donald Tusk azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani.
Az alkotmányjogász párhuzamot vont a lengyelországi események és a 2006-os magyarországi események között. Azt mondta, a lengyel közszolgálati televízió dolgozóinak megfenyegetése ugyanaz, mint amikor Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után karhatalmi erőkkel lépett fel, és rendőrterrort vetett be a magyar emberekkel szemben.
A Bem-szobornál a résztvevők magyar és lengyel zászlókkal, valamint fáklyák meggyújtásával is kifejezték szolidaritásukat a keresztény-nemzeti-konzervatív lengyel bajtársakkal.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!