Önkényuralmi jelkép használata és műemlék megrongálásával elkövetett rongálás miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy 15 éves fiúval szemben – írja az Ügyészség.
Kilenc horogkeresztet is rajzolt a győri zsinagógára a kamasz, vádat emeltek ellene
Egy parkban pedig horogkeresztes zászlót feszített ki.

A vád szerint a tettes 2022 júliusában Győr egyik parkjában szórakozott társaival, miközben nagyobb mennyiségű alkoholt is elfogyasztott.
Majd a táskájából elővett egy horogkeresztet ábrázoló zászlót, azt a járókelőknek mutogatta, ezután egy kerítésre, jól látható módon ki is feszítette.
A járókelők értesítették a rendőrséget, akik végül az önkényuralmi jelképet ábrázoló zászlót eltávolították.
Az elkövető 2022 októberében a győri zsinagóga épületére alkoholos filctollal kilenc horogkeresztet rajzolt, és ezzel közel negyvenezer forintos kárt okozott.
Az ügyészség önkényuralmi jelkép használata és minősített rongálás miatt emelt vádat az elkövető ellen. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
További Belföld híreink
Borítókép: A tettes által használt zászló (Fotó: Ügyészség)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Meghalt az első magyar DJ, Keresztes Tibor Cintula
A Poptarisznya búcsúzott a magyar rádiózás ismert alakjától.

Elhárultak az akadályok az M8-as építése elől + videó
Lázár János elárulta azt is, mikortól lesz új KRESZ.

Harcosok órája: digitális polgári körök a hétfői adásban
Nagy János államtitkárral, koordinátorral folytatódik a sorozat.

Lecsap az ítéletidő, brutális ciklon érkezik
Hétfőn éri el a Brit-szigeteket a Floris.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk