Unger Annát kikupálták, az RTL-en bizonygatta, hogy már kedden indul a munka az új ÁVH-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rosszul sikerült telexes interjút követően Unger Anna egy imázsépítő interjút adott az RTL-nek, ahol láthatóan kisminkelték és számára előnyösebb kameraállásokkal operáltak. A beszélgetés során az NVVH elnökét igyekeztek a kormánytól független szereplőként feltüntetni, amit Magyar Péter is próbált megerősíteni.

2026. 08. 31. 9:49
Unger Anna Róza, az NVVH elnökjelöltje Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter is beszállt a buliba: nem ő fogja hívogatni Unger Annát

A koreográfia csúcspontjának azt vélte, amikor Unger Anna kijelentette: „Engem ne hívogasson se Magyar Péter, se senki más!” Deák Dániel kiemelte, hogy ezután a kormánypárti sajtó – mintha csak központi utasítást kapott volna – éppen ezt a mondatot emelte ki az interjúból. Majd a Telex beszámolója alatt szinte azonnal megjelent Magyar Péter is, aki sietett megerősíteni: nem áll szándékában felhívni Unger Annát.

Az egész jelenet annyira tökéletesen felépített volt, mintha előre megírt forgatókönyv szerint zajlott volna. Az persze lehet, hogy közvetlenül nem Magyar Péter fogja hívogatni Unger Annát. De hogy régi barátja, Ruff Bálint továbbra is ott lesz mellette és terelgeti, arra azért nagy összegben lehet fogadni

– jelentette ki az elemző.

Meglátása szerint Ruff Bálint volt az, aki keresztülvitte Unger Anna megválasztását, éppen ezért marad meg a politikai kérdés: miért ragaszkodott ennyire egy jogi végzettséggel nem rendelkező jelölthöz egy olyan hivatal élén, amelynek működése súlyos jogi következményekkel járhat?

Csak nem azért, mert nem a jog, hanem a politikai szempontok lesznek a fontosak? Jönnek a politikai kirakatperek

– tette hozzá.

Borítókép: Unger Anna, az NVVH elnöke (Forrás: Facebook)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.