A tájékoztatás szerint az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott – főként a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében kiírt – pályázat, valamint további nyolc hazai forrású – az Egészségügyi támogatási program keretében benyújtott – pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot.
A vádirat szerint egy hivatalos személy jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. „A rendszer lényege szerint ezen személy, az általa képviselt hivatalos személyi kör közreműködésével milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek pozitív elbírálását” – írták.
A nyomozásban a főügyészség több mint 300 pályázatot vizsgált meg, 50 helyszínen tartott kutatást és 600-nál is több bűnjelet foglalt le. Az ügyben 100 ezer oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett. A vádirat mintegy 400 oldalas
– ismertette a főügyészség.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!