A keleti országrészben egyre több traktorra, erőgépre lehet számítani az utakon, ugyanis rengeteg gazda indul a határhoz a tizenegy órakor kezdődő gazdatüntetésre – hívta fel a figyelmet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetsége, amiről a Világgazdaság számolt be.
A magyar gazdák is tüntetnek Brüsszel ellen + videók
A gazdálkodók Záhonynál tiltakoznak, amiért az Európai Bizottság még egy évre lehetővé tenné az ukrán termények vámmentes behozatalát.

Közben a Szon megírta, hogy rendőri felvezetéssel már hajnalban elindultak a gazdák autóval, mezőgazdasági gépekkel Záhonyba. A helyszínen a rendőrség és a polgárőrség segíti a parkolást.
Pénteken ugyanis a záhonyi határnál fognak tiltakozni a gazdálkodók az Európai Bizottság döntése ellen, amelynek lényege, hogy még egy évre lehetővé tennék az ukrán termények vámmentes behozatalát. A demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége korábbi közlése szerint kiállnak európai társaik mellett, mert elfogadhatatlannak tartják a brüsszeli döntéseket.
A magyar gazdák jobb helyzetben vannak, ugyanis a magyar kormány nekik nemzeti hatáskörben tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői már hetek óta az utcákon tüntetnek. Ezek az alábbi fontos pontok:
További Belföld híreink
- a gázolaj jövedéki adójának visszatérítése eddig és ezután is biztosított,
- a családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó adórendszer Európában is egyedülálló,
- a magyar kormány megtiltotta a földadó kivetésének lehetőségét,
- hazánk elsőként az Európai Bizottság döntésével is szembement, és lezárta a határait az ukrán mezőgazdasági import előtt.
A magyar gazdák kiállnak a magyar kormány mellett, amely Brüsszellel szemben is védi az érdekeiket.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ez a kórház is új, modern CT-berendezést kap
Az Országos képalkotó diagnosztikai modernizációs program keretében a kormány 30 CT- és 11 MR-készüléket szerez be 22,6 milliárd forint értékben.

Orbán Viktor mutatott egy képet, amitől falnak ment Magyar Péter sajtója
Megérkezett Megaman, nincs is ennél fontosabb ügy egyes baloldali orgánumoknál.

Biztonsági övét nem használta és emiatt megbüntették? Kiderült, hogy orvosi igazolással megúszható-e a bírság
Súlyos bírságok, tévhitek és büntetőpontok. A biztonsági öv használatának változásai óta több kérdés is felmerült az autósokban.

Orbán Viktor: A Harcosok órájától felforrt az ellenzéki világ
Tiszától a Lajtáig nem győznek felháborodni – fogalmazott a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk