„Krinyó nem nagy tudású ember. A pénzzel mindenki tud bánni, a tíz százalékkal mindenki tud bánni” – mondta Lackner Csaba XIX. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő párttársáról, Kránitz Krisztiánról, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójáról, önkormányzati képviselőről a lapunk birtokába került hangfelvételeken.
Egy ismeretlen személy is csatlakozott a beszélgetéshez: „Nem tíz százalék, hanem Miszter Negyven Százaléknak hívták, amikor az önkormányzatnál dolgoztam” – mondta Kránitzról. Mint előző cikkünkben megemlítettük, az önkormányzat 2017-ben döntött egy egymilliárd forintos hitelfelvételről, amely a beszélgetőfelek szerint a „Mr. Negyven Százalék” által vezetett Vaműszön ment keresztül. „Senki sem sajnálta tőle” – hallható a hanganyagokon. Lackner korábban arról is beszélt, hogy „Krinyó” hamarosan elmehet nyugdíjba, mert már megkereste a magáét, vagyonát 200-250 millió forintra becsülte.

Fotó: Facebook
Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken főként Lackner Csaba, a XIX. kerületi polgármester bizalmasa mesél a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. De a beszélgetésekben felbukkan egy vállalkozó és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok.
A beszélgetőfelek, akik sűrűn emlegetik a Kránitzcal kapcsolatos történeteket, azon lamentálnak, hogy ő nem indulhat újra az idei őszi önkormányzati választáson. Szerintük ennek az a legnyomósabb oka, hogy túl „éhes” – azaz pénzéhes – volt. A hanganyagok alapján úgy tűnik, Kránitz a húzásai miatt előbb elvesztette nagypolitikai támogatását, majd egyre inkább megromlott a viszony közte és Gajda Péter, valamint a polgármester emberei között.
Az egyik felvételen Lackner részletesen elmeséli Kránitz bukásának körülményeit. A nyár elején a helyi MSZP-ben szavazást tartottak arról, ki lehet képviselőjelölt Kispesten az őszi önkormányzati választáson.
Heten akartak indulni, öt hely volt, így a párt helyi szervezetének delegáltjai lehúzgálták azoknak a nevét a papírlapokról, akiket nem szerettek volna az önkormányzatban látni a következő ciklusban – tudható meg a beszélgetésekből. A Lackner által elmondottakból az derül ki, hogy Burány Sándor, a szocialista országgyűlési képviselő szavaztatta ki Kránitzot.