A politikus azt is elmondta, Szekszárd pozícióját tekintve régóta alapvető elképzelés, hogy kiemelt logisztikai központtá tegyék a települést. A Budapestet és Pécset összekötő M6-os mellett már két évtizede elkezdődött az M9-es autópálya, illetve a főutak fejlesztése. Ebből eddig még csak egy Szekszárd mellett lévő húsz kilométeres szakasz épült meg, amely a Dunán összeköti a Dunántúlt az Alfölddel.
Keleti irányba, Szeged felé az 51-es és az 53-as utak összekötéséről már megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, hogy folytatódik ez a beruházás, illetve keleti irányba, Szeged felé ennek a szakasznak a fele nagyjából megépül, valamint beköti a déli határvidéken Kelebián keresztül Szabadka felé Szerbiát is
– fogalmazott a polgármesterjelölt, hozzátéve: a további tervek megvalósulásával visszaállítanák Baranya, Somogy és Tolna vármegye korábban meglévő kohézióját.
Az elmúlt húsz-harminc évben az ország egyetlen régiója, amely viszonylag kevésbé részesült a nagy beruházásokból, az a dél-dunántúli régió. Láthatjuk, hogy mind az autóipari, mind a nagy ipari fejlődést hozó beruházások az ország más régióiban telepedtek meg. Mi most közös erővel azon dolgozunk, hogy az országnak a déli, délnyugati része is szervesen kapcsolódjon be ebbe a fejlesztési folyamatba
– mondta el a politikus, aki szerint ebben a stratégiában nagyon fontos az Ausztria, Szlovénia, illetve a déli szomszédokkal, Horvátországgal, és Szerbiával való minél gazdagabb gazdasági kapcsolatok kiépítése.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!