Információink szerint a hivatali dolgozók hiába próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy a javításokat a kivitelező cégnek saját forrásból kellene állnia, vagy legalább valamilyen módon megegyezésre jussanak a felek a költségek kapcsán, a projektért felelős főosztályvezető lesöpörte az asztalról az észrevételeket. Lapunk úgy tudja, hogy két dolgozó is elvesztette az állását amiatt, hogy nem akartak aláírni egy 330 millió kifizetésről szóló dokumentumot, amely a projekt készültségi szintjének 90 százalékos voltát erősítette volna meg.
A Magyar Nemzet az ügy kapcsán kérdéseket juttatott el a fővárosi önkormányzathoz, valamint közérdekű adatigényléssel fordultunk Budapest főjegyzőjéhez, hogy az építkezés dokumentumaihoz hozzáférjünk. A felújítás ügyét a választás előtti utolsó Fővárosi Közgyűlési ülésén is szóba hozta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azonban érdemben nem válaszolt a projekt kapcsán megfogalmazott aggodalmakra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!