Minősített hivatali vesztegetés bűntette miatt ma bíróság elé állította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a román férfit, aki kétezer forintot próbált átadni a rendőröknek azért, hogy hagyjanak fel a megkezdett intézkedéssel.
Totálkáros autóval száguldozott a román férfi Kőbányán, azt hitte, egy kis pénz segíteni fog
Nem így lett.

Április 14-én délután négy órakor történt, hogy a Kőbányán szolgálatot teljesítő rendőrök észleltek egy parkoló autót. A kocsinak hiányzott az elülső hatósági jelzése, sérült volt a hátsó lökhárítója és az egyik hátsó lámpája, továbbá az úttesten a jármű mellett üvegtörmelék volt. Szabálysértés miatt a rendőrök intézkedést kezdeményeztek az autó mellett álló, harmincas éveiben járó külföldi férfival szemben.
A férfi átadta az iratait, amelyek ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy a járművet és a rendszámtáblát körözik.
További Belföld híreink
Ezt követően a férfi kétezer forintot akart a rendőr zsebébe tenni, miközben azt mondta:
Haver, hagyjuk ezt az egészet, menjetek innen. Ez itt van, igyatok egy kólát.
A pénz átadását a rendőr elhárította, egyúttal felszólította a férfit, hogy cselekményét fejezze be, mert azzal bűncselekményt valósít meg. A férfi azonban a bankjegyet a rendőr zsebébe tette azért, hogy a rendőrök hivatali kötelességüket megszegve az eljárást további intézkedés nélkül fejezzék be, és távozzanak a helyszínről.
További Belföld híreink
A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, majd kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének elkövetése miatt – gyorsított eljárásban – szerdán bíróság elé állította. Az ügyben a Fővárosi Törvényszék dönt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!