A viccpárt listavezetője is felelős a Geri-karókért

Még maga Karácsony Gergely is elismerte, hogy elhibázott lépés volt.

2024. 05. 02. 4:45
LE Marietta
Fotó: Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Le Marietta 2020-ban létrehozta a főpolgármesteri hivatal részvételiséggel foglalkozó osztályát, és elindította a főváros közösségi költségvetési programját” – büszkélkedik az európai parlamenti listájának vezetőjével a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely nemrég bejelentette, összegyűjtötte a választási induláshoz szükséges ajánlásait. Ebből is jól látszik, hogy bármennyire igyekszik magát függetleníteni a viccpárt Karácsony Gergelytől, a vezető politikusai között olyanok is vannak, akik Karácsonyéknak dolgoznak, illetve a főpolgármester szekerét is tolják. Nem véletlen, hogy nem indítottak ellene főpolgármester-jelöltet sem.

Le Marietta, a Kutyapárt EP-listájának vezetője ráadásul egy olyan program létrehozásáért kaphatott a fővárostól megbízást, amely teljes kudarc volt Karácsonyék projektjei közül, hiszen a többmilliós Budapesten csak alig néhány ezren szavaztak a fővárosi közösségi költségvetés lakossági ötleteire.

 A megvalósuló javaslatok ugyanakkor sok esetben tévedésnek vagy fölöslegesnek bizonyultak, miközben százmilliókat költöttek el ezekre a fővárosi adófizetők pénzéből. 

Erre a programra hivatkozva valósították meg például a hírhedt pollerekkel (Geri-karókkal) elkerített biciklisávokat az Üllői úton, és terveztek ilyeneket a Nagykörútra is. Erről egy háttérbeszélgetés tanúsága szerint még maga Karácsony Gergely is elismerte, hogy elhibázott lépés volt. 

De néhány kétségtelenül hasznos fejlesztés mellett (pél­dául zebrák, zöldvillamos-megállók létesítése) olyan ötletek is nyertek a pályázatokon, mint közvécék létesítése, amelyekből a fővárosban vajmi kevés valósult meg. A legismertebb Karácsony-féle közvécé a Blaha Lujza téren található, amely hamar prostituáltak és szerhasználók búvóhelyévé vált. Nem működött jól a hajléktalanokat bérlakáshoz juttató program sem, mert ez ellen tiltakoztak a lakók. 

Az ötletbörzén rendkívül szokatlan és költséges javaslatok is feltűntek, ilyen javaslat volt például az Utcazenepontok a városban címmel megnevezett ötlet, illetve utcazongorák kihelyezése a közterületekre. Ez azért is abszurd, mert a főváros a terve szerint évente egymilliárd forintot irányzott elő arra, hogy ezt szétossza a fővárosi közösségi költségvetés ötleteinek megvalósítására.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.