Fővárosi számlagyárügy – itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Egyre csak dagad a 2010 előtti Gyurcsány-korszakot idéző nagy baloldali korrupció, a túlárazott Lánchíd-felújításhoz köthető fővárosi számlagyár ügye. Ennek ellenére Karácsony Gergely főpolgármester és köre úgy tesz, mintha minden rendben lenne, holott a nyomozó hatóság súlyos bűncselekmények miatt indított eljárást, a szálak pedig a Városháza irányába mutatnak a Lánchíd korrupciós ügyében.

2024. 05. 08. 14:42
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lánchíd-botrány azzal kezdődött, hogy tavaly novemberben az adóhatóság őrizetbe vett egy praxisától eltiltott ügyvédet, Vig Mórt, aki nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával házkutatást is tartott a bukott jogásznál. A NAV nyomozói összesen 33 fővárosi helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.  Az adóhatóság az ügyben kiszállt többek között egy Hegedüs Dániel nevű ügyvédhez is, róla a későbbiekben még lesz szó. Ugyanennek az eljárásnak a keretében házkutatást tartottak a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. 

Lánchíd-ügy: Közpénzből készpénz
Eljárás Vig Mórral szemben. Forrás: YouTube

 

Lánchíd-botrány: sokmilliárdos túlárazásra derült fény

A cégről tudni kell, hogy még Tarlós István regnálása alatt, 2019 szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21,8 milliárd helyett 26,8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló projekthez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték. A drágulásra Karácsony Gergely azóta sem adott értékelhető magyarázatot, de megtette ezt helyette Bajnai Gordon bizalmasa, aki szerint egy része korrupciós pénzként baloldali politikusok zsebébe került. 

 

Gyanút keltő, nagy összegű utalások: tovább gyűrűzik a hídpénzbotrány

A sajtóban később az is megjelent, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt a praxisától eltiltott jogász cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak kilencszázmillió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

 

Számlagyárügy: újabb kulcsszereplő lépett színre

A számításba (és az utalásokba) ugyanakkor hiba csúszott, mivel időközben Viget 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották a praxisa gyakorlásától. Ekkor vonták be Hegedüst az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező összegeket, és további mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben. 

 

A Kehi részjelentése megsemmisítette Karácsony Gergelyék védekezését

Lényeges körülmény még, hogy az ügyben nemcsak a NAV, hanem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is vizsgálatot indított, majd a nemrég közreadott részjelentésükben megerősítették a fenti információkat, egyben porrá zúzták Karácsonyék addigi védekezését. A főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés. Csakhogy a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez. 

 

Bennfentes tárhatja fel a számlagyár még homályban lévő részleteit

Az igazi fordulat azután következett be, hogy Budai Gyulánál jelentkezett egy bennfentes, aki feltárta, miként szivattyúztak ki másfél milliárdot a Lánchíd-projektből, amit Vig Mór és Hegedüs felvett készpénzben. Ezekkel az összegekkel Vig egy Mammutnál megtalálható biztonsági cég vezetőjével „számolt el“, onnan pedig az összegek jó része a budapesti baloldal kezébe került.

 

Lánchíd-ügy: közpénzből készpénz

A sajtó azt is kiderítette, hogy a biztonsági cég az Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. Annak egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt. Amennyiben tehát igazak a bennfentes levélíró állításai, a Lánchíd-beruházásból „kimentett” közpénzek az azt végző A-Híd tulajdonosi köréhez kerülhettek vissza, ahonnan az összegek a levélíró szerint a budapesti Városházán, baloldali politikusoknál landoltak. A volt elszámoltatási kormánybiztos ezek után feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig hivatali vesztegetés gyanújával elrendelte a nyomozást. Az ügyet a rendőrség végül átadta a számlagyárügyben már hónapok óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak, amely tavaly novemberben Vig Mórt is őrizetbe vette. 

 

Borítókép: A Kehi részjelentése megsemmisítette Karácsony Gergelyék védekezését (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.