Lapít a házfelújítási botránya miatt Trippon Norbert újpesti alpolgármester

Hiába érdeklődtünk, semmilyen érdemi magyarázatot nem kapott lapunk Újpest önkormányzatától abban az ügyben, amely Trippon Norbert házfelújítási botrányával kapcsolatos. Pedig már csak azért is szerettünk volna választ kapni kérdéseinkre, mert a többek között fiktív számlákról és önkormányzati közpénzről szóló bűnügyben három gyanúsítottat is kihallgatott a hatóság.

2024. 05. 23. 23:05
KARÁCSONY Gergely; TRIPPON Norbert
Budapest, 2019. május 29. Karácsony Gergely (Együtt-Párbeszéd) zuglói polgármester, három ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd-DK) által támogatott fõpolgármester-jelölt (k) és Trippon Norbert, az MSZP képviselõje (j2) elhagyja a Városháza dísztermét, ahonnan az ellenzék kivonult a Fõvárosi Közgyûlés ülésén 2019. május 29-én. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Választ nem, perrel fenyegetést viszont kaptunk az újpesti önkormányzattól azután, hogy kérdéseket tettünk fel Trippon Norbert DK-s alpolgármester házfelújítási botrányával összefüggésben. 

A sajtóosztály az ellenzék közös polgármesterjelöltjének keddi Facebook-posztját ajánlotta figyelmünkbe, abból viszont érdemi információ nem derül ki arról a házkutatásról, amit Trippon családi házánál hajtott végre a költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV. 

Az alpolgármester a bejegyzésében ugyanis politikai leszámolásról, illetve egy számlagyáras bűnszervezetet érintő büntetőeljárásról beszélt, amihez állítása szerint semmi köze. Ezzel nem is vádolta senki az alpolgármestert, és információink szerint az adóhatóság sem konkrétan a sokszereplős bűnügy miatt szállt ki Tripponék otthonába és foglalt le iratokat.

Ahogy arról már beszámoltunk, a házkutatás oka Trippon családi házának felújítása volt, ami a korábban nyilvánosságra került adatok szerint közpénzből történhetett. A történet lényege, hogy a fentebb említett számlagyáras bűnbandához kapcsolható egyik céggel, a Motingatlan Kft.-vel és az alpolgármesterrel kapcsolatban az adóhatóságnál egy ismeretlen személy bejelentést tett

Eszerint a Motingatlan jelentős összegű, vélhetően fiktív számlákat állított ki Trippon feleségének. A bejelentő megjegyezte, hogy ezek a számlák az alpolgármester családi házának felújításáról szóltak, csakhogy tudomása szerint a kivitelezést nem is a Motingatlan, hanem a Szin-Ker Építő Kft. végezte. 

A konkrét információkkal rendelkező bejelentő azt is közölte az adóhatósággal, hogy tudomása szerint Trippon ezeket a fiktív számlákat a Motingatlannak a saját bankszámlájáról, átutalással egyenlítette ki.

 

Már van három gyanúsított

A bejelentő fontos körülménynek nevezte, hogy az alpolgármester házának felújítása egybe esik a Szin-Ker közel háromszázmillió forintos keretszerződésével, amit az alpolgármester által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag az önkormányzattól származó közpénz. 

Erős a gyanú, hogy a szerződésért cserébe végezték a ház felújítását, méghozzá közpénzből – hangsúlyozta a NAV-nak a bejelentő, aki mindezek miatt kérte az ügy kivizsgálását.

Utóbbi folyamatban is van, sőt az eljárást felügyelő ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban három gyanúsítottat már ki is hallgattak. Úgy tudjuk, hogy Trippon és felesége egyelőre nem gyanúsítottja az eljárásnak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.