Azonban a főtájépítész nem csak a méhlegelőkkel ment szembe a helyiek akaratával. A XVII. kerületben ugyanis Bardóczi erdősítési projektbe kezdett egy fővárosi területen, annak ellenére, hogy a környéken élők nem támogatták a terveket, és továbbra is kutyasétáltatásra és pihenésre akarták használni a közterületet. A főtájépítész akarata azonban erősebbnek bizonyult a helyiek kívánalmainál, így két évvel ezelőtt a Főkert a lakosok tiltakozása ellenére, társadalmi egyeztetés nélkül faültetésbe kezdett a XVII. kerületben.
Mit csinál a budapesti főtájépítész?
A mai napig nem világos, pontosan milyen feladatokat kellene ellátnia Bardóczi Sándornak.


A főváros folytatta az erdősítést, amelynek részeként erdőfoltokat alakítottak ki, ezekben pedig számos növényt és fafajtát helyeztek el, így biztosítva a biodiverzitást. Azonban
az ültetések és a frissen ültetett növényeket körbevevő csirkeháló befejezése után a Főkert magára hagyta a területet.
Ennek eredményeként mostanra a területen elültetett fák döntő többsége kiszáradt, és csak a kiszáradt csonkok, illetve a csirkehálókat és a cserjéket támasztó botok erdeje maradt hátra.
További Belföld híreink
Városháza Pop Up park
A főtájépítész igencsak egy követ fúj Karácsony Gergellyel, a 2019-ben tett ígéreteit be nem tartó főpolgármesterrel. Éppen ezért Bardóczi Sándor rendszeresen védelmébe vette főnökét, amikor számonkérték tőle a Városháza park létrehozására tett ígéretét.
Később pedig maga Bardóczi is azt állította, teljesen rendben van, hogy csaknem öt év alatt pusztán egy Pop Up parkra futotta a fővárosnak, amely a legkevésbé sem nevezhető parknak a dézsákba kihelyezett növényekkel és az abnormális méretű, raklapokból összetákolt homokozóval.

A főtájépítész, akinek az érdeklődése szinte kizárólag a zöldfelületekre terjed ki, a Főkerttel közösen az elmúlt években alaposan elhanyagolta a fővárosi fenntartású parkokat. Amint arról már beszámoltunk, a fővárosban számos kerületi önkormányzati képviselő is arról számolt be, hogy rendkívül elhanyagoltak a Főkert által fenntartott zöldterületek. A főváros pedig asszisztál a nem megfelelő feladatellátáshoz, és reklámozza a közterületek fenntartásához kapcsolódó alapvető működést, többek között az elhalt fák és növények pótlását.
Mindeközben főváros belső kerületeiben a zöldterületek a hajléktalanok állandó menedékévé váltak, amivel elriasztják a környéken élőket a közterek használatától.
További Belföld híreink
Borítókép: Méhlegelő tábla (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!