Természetes korrekció
Jelenleg Magyarországon jobboldali konjunktúra van.
A mostani, 45 százalékos választási eredmény pedig a Fidesz részéről nem visszaesés, hanem természetes korrekció, ami demokratikus versenyben, kormányzási félidőben előfordul
– magyarázta a szakértő. Hozzátette: három hónappal ezelőtt a kormánypártok kiegyeztek volna országosan egy ilyen uniós választási eredménnyel, valamint azzal is, hogy a 25 megyei jogú városból 15-ben kormánypárti vagy általuk támogatott jelölt győzedelmeskedik.
– Ez egy kiugró eredmény, bárki bármit mond, a Fidesz–KDNP csodát vitt véghez, mert ez a teljesítmény megbecsülendő a jelenlegi helyzetben. Öt évvel ezelőtt jó volt a gazdaságpolitikai környezet, ehhez képest az idei választáson nem annyira kedvező gazdasági mutatók mellett, a kormány szemszögéből nézve „szinte semmi nem klappolt”. Magyarországon 2006 óta nem tudták megverni a Fideszt és a Fidesz–KDNP-pártszövetséget, még Magyar Péter is bevallotta, hogy a kormánykoalíció nagyobbik pártja győzött – idézte fel. Hozzátette:
a kétmilliónál is több szavazó rekordsiker, rekordrészvétel mellett, hiszen 2019-hez képest 1,2 millióval több szavazó nyilvánított véleményt.
Tóth Erik úgy fogalmazott: sem túl-, sem alábecsülni nem szabad a mostani eredményeket a választáson, amelyen új szavazók jelentek meg, az viszont szerinte kijelenthető: a Fidesz az ellenzéket, a Tisza Párt a baloldalt győzte le.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!