Rétvári Bence: Magyarország 106 milliárd forintnyi segítséget nyújtott az ukránoknak

Történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre Magyarország az ukrajnai háború kitörése óta, 106 milliárd forintnyi segítséget nyújtva az ukrán menekülteknek – közölte Rétvári Bence.

Forrás: MTI2025. 10. 07. 13:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló megköszönte hazánk támogatását

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló a tájékoztató helyszínéül szolgáló iskoláról elmondta, hogy az intézmény azért kapta Tarasz Sevcsenko, az egyik leghíresebb ukrán költő nevét, mert reményeik szerint az iskola a magyarországi ukrán nemzetiség fejlődés egyik alapköve lesz. Hozzáfűzte, hogy az ukrán közösség régóta várt arra, hogy legyen egy olyan iskolája, amely majd gimnáziummá nőheti ki magát. Elmondta, hogy az intézményben a tárgyak felét magyarul, a másik felét pedig ukránul tanulják a gyerekek. A főváros VI. kerületében lévő tanintézményen kívül Budapest-szerte több helyen, valamint Nyíregyházán és Miskolcon is működik ukrán–magyar nemzetiségi iskola.

Budapest, 2025. szeptember 29.
Grexa Liliána ukrán nmezetiségi szószóló napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 29-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt 

„Az ukrán nép és a Magyarországon élő ukrán nemzetiség is igazságos és tartós békét szeretne Ukrajnánk” – hangoztatta, és 

megköszönte Magyarország támogatását az ukrán menekültek befogadása és itt élő ukrán nemzetiségű közösség folyamatos támogatása miatt.

A köszönetnyilvánításhoz Szarvas Andriana, az országos Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese is csatlakozott. Szanyi Anna, a Taraz Sevcsenko iskola igazgatóhelyettese az oktatási intézménybe járó gyerekek szülei nevében köszönte meg, hogy a gyerekek számára a magyar állam biztosította azt a lehetőséget, hogy biztonságban, a hazájukat nem feledve tanulhatnak ukránul és magyarul egyaránt.

Borítókép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI)

               
       
       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!        

   

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.