A MOK is dicsérte az új ügyeleti rendszert, hamarosan Budapesten is bevezethetik

A kamara alelnöke szerint negyedévente fognak találkozni a belügyminiszterrel.

2024. 07. 01. 14:50
ÁLMOS Péter
Fotó: Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint egyéves folyamatos munkát követően február 1-jétől Budapest kivételével már minden vármegyében megkezdte működését az új ügyeleti rendszer, amely felváltja a korábbi, átláthatatlan helyzetet – számolt be korábban a Magyar Nemzet. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy szerintük vannak pozitív elemei az átalakításnak, de kitértek a novemberben elindult az országos járóbeteg-irányítási rendszerre (JIR) is, amelynek segítségével a betegek különböző szakrendelésekre kaphatnak időpontot.

A 24.hu tudósítása szint Meglécz Katalin, a kamara alelnöke elmondta, februárban egyeztettek Pintér Sándor belügyminiszterrel, akivel megállapodásuk szerint negyedévente találkoznak, a megbeszélések között pedig munkacsoportokban dolgozik együtt a tárca és a kamara. Legutóbb múlt héten találkoztak, de az alelnök szerint nem értek el jelentős eredményeket, viszont a járóbeteg-irányítási rendszer kialakításával kapcsolatban vannak előremutató jelek.

Meglécz Katalin előrelépésként értékelte azt is, hogy a kamarát bevonták a budapesti ügyeleti rendszer kidolgozásába, elmondása szerint még két olyan megbeszélés lesz, amelyen részt vesz a mentőszolgálat főigazgatója és a háziorvosok képviselője is. 

A következő egyeztetés július 17-én lesz a budapesti ügyeleti átalakításról.

Az alelnök kitért arra is, több irányelv kidolgozásában is részt vesz a MOK: a pszichiátria, valamint  a kardiológia terén, illetve a képalkotó diagnosztika beutalási rendjének összehangolásában kapott szerepet a kamara. 

Svéd Tamás, a MOK főtitkára is elismerte, hogy az egészségügy átalakításában vannak jó irányok is, például az informatikai rendszer fejlesztése. Az eseményen felszólalt a szervezet elnöke, Álmos Péter is, aki beszédében kitért arra, miután bejelentették, hogy a kamara ellátja azon orvosok képviseletét, akiket oltás- és vírustagadók pereltek be, többen megfenyegették a MOK-ot, a kamarának a rendőrséghez kellett fordulnia az ügyben. 

Az elnök elmondta, folyamatos támadások alatt állnak a gyermekorvosok is, akik ellen az oltásszkeptikus szervezetek külön útmutatót állítanak össze, miként lehet őket bíróság elé rángatni. Az útmutatók arra vonatkoznak, hogyan lehet kikerülni a kötelező gyermekoltásokat, milyen kérdéseket és hogyan tegyenek fel az oltásellenes szülők, akik rögzítik az orvossal történt beszélgetéseket, a hanganyagokat pedig felhasználják a perben az orvos ellen.

Borítókép: Álmos Péter (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.