Beneda Attila: Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk!

Magyarnak lenni kiváltság, felelősség és egyben küldetés is – hangsúlyozta a családügyekért felelős helyettes államtitkár.

Forrás: MTI2024. 08. 20. 19:48
BENEDA Attila
Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára (Fotó: MTI/Soós Lajos)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kijelentette, hogy ünnepeink mára gyökeresen átalakultak, főleg azért, mert Európa és több nyugati ország már elveszítette vagy éppen most veszíti el igazi arcát. Úgy fogalmazott, éppen ezért a Kárpát-medencében mindent meg kell tenni önazonosságunk, identitásunk, nyelvünk és kultúránk megőrzéséért és továbbadásáért gyermekeink és unokáink számára. Ebben a kultúrának és a családoknak is kiemelt szerepük van – tette hozzá.

Leszögezte, a családok jelentőségét azért kell különösen hangsúlyozni, mert társadalmunk legkisebb és egyben legfontosabb egységét adják. Szerinte csak erős családokból épülhet erős, megmaradó nemzet.

A kormánypárti politikus azt mondta, azért kell a gyermekeinket a keresztény magyar hagyományok tiszteletére nevelnünk, mert akkor nem lesznek gyökértelenek. Fontos, hogy legyen otthonuk, értékrendjük, hitük és jövőjük – húzta alá Beneda Attila. Ne egyik napról a másikra éljenek és csak lézengjenek a világban, hanem tudják, honnan jöttek. Mert csak ez a tudás segítheti őket abban, hogy biztosan kialakuljon az, hová is tartanak és mindeközben hová is tartoznak – hangsúlyozta.

Beneda Attila az államalapítás ünnepe kapcsán úgy fogalmazott, ezt a napot minden magyar ember magáénak kell hogy érezze gondolkodástól és ideológiától függetlenül. Az ünnep egyszerre szimbolizálja és teszi élővé, hogy kik is vagyunk mi, magyarok immár ezer esztendeje – vélekedett.

Bártfay Emese (Fidesz–KDNP), Monok polgármestere ünnepi beszédében kifejtette, augusztus 20. amellett, hogy összeköti a nemzetet, egy olyan köteléket is jelent, amely megmutatja, hogy egy ezeréves folytonosság örökösei vagyunk.

Borítókép: Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára (Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.