Szeméttelepet csinált a saját kertjéből egy férfi

Durván megszedte magát.

2024. 08. 23. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fonyódi Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az ehhez szükséges engedélyek nélkül több mint egy évtizedig hordta a szemetet az udvarába – derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség Magyar Nemzetnek küldött sajtóközleményéből.

A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi éveken keresztül szállította a hulladékot a fonyódi lakóhelyére, 

melynek egy részét később közeli fémkereskedők telephelyein értékesítette, így milliós bevételre tett szert.

A felhalmozott hulladék. Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség

A szemét nagy részét a vádlott azonban az udvarán tárolta, ahol a 2022 novemberében végzett szemléig összesen közel ötszáz tonna hulladékot – köztük veszélyes hulladéknak minősülő járműveket és ólomsavas akkumulátorokat – halmozott fel.

A jegyző feljelentése alapján indult büntetőeljáráson túlmenően – a Somogy Vármegyei Főügyészség közjogi szakágának jelzése alapján – a kormányhivatal munkatársai is ellenőrzést tartottak a vádlott lakóhelyén, melyet követően a férfi végül minden hulladékot elszállíttatott az udvaráról.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, illetve vagyonelkobzás elrendelését indítványozta.

Borítókép: Helyszíni képek (Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.