Elmúlt az inflációs időszak, visszatért a vásárlási kedv

A bérek értéke folyamatosan emelkedik, ennek köszönhetően a fogyasztás is nőtt, s ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság az uniós átlag felett teljesítsen.

2024. 09. 03. 20:41
Vendégek fogyasztanak a Cortez étterem teraszán a Corvin sétányon (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Figyelembe véve a német gazdaság vergődését, nyugodtan kijelenthető, hogy lehetett volna rosszabb – legalábbis erre lehet következtetni a ma megjelent részletes GDP-növekedési adatokat elemző szakértői véleményekből. Az egyértelmű, hogy a magyar ipar a főbb exportpiacainak gazdasági problémái, ezen belül elsősorban Németország hanyatlása miatt teljesít gyengébben. Ugyanakkor

az elmúlt időszakban tett, a fogyasztás növekedését segítő magyar kormányzati intézkedések egyértelműen hatottak.

 

Így 2024 második negyedévében a GDP növekedését a fogyasztás húzta, mivel az első negyedévhez képest 1,1 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 4 százalékkal bővült a háztartások fogyasztása, ezen belül is 4,2 százalékkal nőttek a fogyasztási kiadások. 

Magyarország bruttó hazai terméke a második negyedévben a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztás kedvező alakulása azonban nem tudta teljesen ellensúlyozni a továbbra is kedvezőtlen külső környezet, a külső kereslet hiánya miatt visszaeső beruházások, valamint az idei jelentős aszály negatív hatásait. Az ipari termelés havi adataiból már ismert volt, így nem okozhatott meglepetést az ágazat további csökkenése, a kifejezetten gyenge német konjunktúra hatására az előző negyedévhez képest 1,5 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 2,4 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása.

A gyenge külső kereslet, a háború miatti óvatosság és bizonytalanság, a megrendelésállomány meredek visszaesése, valamint a historikusan is alacsony kapacitáskihasználtság miatt 15,4 százalékkal csökkent a bruttó állóeszköz-felhalmozás, ezen belül is kiemelkedő mértékben, 35 százakkal csökkentek a feldolgozóipari beruházások. A folyamatban lévő, illetve induló újabb külföldi működőtőke-beruházások azonban a következő időszakban fordulatot hozhatnak.

Az év első felében átlagosan 10 százalék közelében növekvő reálbéreknek köszönhetően fokozatosan élénkül a fogyasztás, bár az óvatossági motívum még nem oldódott fel teljesen, ezt tükrözi, hogy az első fél évben a lakosság soha nem látott mértékben gyarapította pénzügyi vagyonát is. 

Az óvatossági motívum további enyhülése tehát lehetőséget teremthet a fogyasztás további élénküléséhez is. Ez pedig előreláthatóan gyorsabbá teheti azt, hogy Magyarország GDP-szintje tovább közeledjen az uniós átlagoz – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Borítókép: Vendégek fogyasztanak a Cortez étterem teraszán a Corvin sétányon (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.