Interjút adott Magyar Péter emberének Karácsony Gergely

A főpolgármester Magyar Péter testvérének médiumába látogatott, ahol a Simicska-féle Hír TV egykori vezérigazgató-helyettese készített vele interjút.

2024. 10. 04. 7:06
Budapest, 2024. szeptember 19. Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a World Press Photo kiállítás megnyitóján Budapesten, a Biodómban 2024. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tegnapi nap zárásaként Karácsony Gergely interjút adott Magyar Péter frissen alakult házimédiájának. A 12 óra alatt kevesebb mint ezer megtekintést elérő, majdnem negyvenperces beszélgetés során a főpolgármester számos kérdést érintett, többek között a főpolgármester-helyettesek megválasztását, a főpolgármesteri jogkörök átadását a fővárosi közgyűlés számára. Karácsony Gergely azt is elmondta, 2029-ben is megpályázná a főpolgármesteri hivatalt, azonban relytélyesen úgy fogalmazott, hogy mindezt a budapestiek jelöltjeként tenné meg.  

A politikus az interjúban kiemelte, az elmúlt évekhez képest sokkal inkább átpolitizálttá válik a fővárosi közgyűlés, köszönhetően annak, hogy a polgármesterek helyett pártlistás képviselők kerültek a fővárosi közgyűlésben.

Karácsony Gergely ezt követően egy burkolt fenyegetést fogalmazott meg arra vonatozóan, hogy az elkövetkezendő hónapokban mindenkinek el fogja venni a kedvét attól, hogy a főispán, azaz Sára Botond felkérésének eleget téve főpolgármester helyettessé váljon. 

Egyrészt a főispán csak olyat tud kijelölni, aki ezt vállalja. Én pedig az elkövetkező hetekben, hónapokban el fogom venni mindenkinek a kedvét attól, hogy a pozíciót olyan személy vállalja, aki nem a munkámat akarja segíteni, úgyhogy szerintem ezzel nem lesz probléma

– mondta Karácsony, majd az interjúban ismét kiemelte, hogy Kiss Ambrus számára egy nélkülözhetetlen szereplő. Annak ellenére, hogy az előző választás és az azt követő hosszas újraszámlálási procedúra még alig néhány hónapja ért véget, Karácsony Gergely az interjúban is megerősítette, 2029-ben is elindulna a főpolgármester választáson, azonban Magyar Péter zsebportáljának Karácsony csak annyit mondott, a budapestiek jelöltjeként szeretne újrázni. 

Az interjúban szó esett egy esetleges 2026-os kormányváltásról is. 

Nyilván el fogok menni szavazni, nyilván az ellenzéki erőkre fogok szavazni. Az, hogy az ellenzék addig hogyan rendezi a sorait, én ezt most nem látom. Ha valaki kikéri a véleményem, elmondom, de nyilvánosan én nem akarok erről okoskodni. Azonban én továbbra is az ellenzéki pártok teljes összefogását szorgalmazom

– mondta el Karácsony Gergely. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.