Az új európai megállapodás része a migrációs paktum és Ukrajna támogatása is, amellyel a magyar kormány nem ért egyet, de elítéljük az uniós pénzek visszatartását, és az új, összeurópai adók kivetését is
– jelentette ki Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy nem szabad több jogot adni Brüsszelnek, inkább el kellene vonni jogköröket.
Továbbra is beengednék a migránsokat
Az Európai Néppártnak az európai baloldallal és liberálisokkal megkötött paktuma, amely Brüsszelben létrejött, nem szolgálja Európa érdekét és nem szolgálja Magyarország érdekét sem – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely szerint a három frakcióvezető által aláírt megállapodással összhangban áll az új Európai Bizottság programja is, amelynek legfontosabb pontjai kockázatosak Európa egészére nézve és veszélyesek Magyarországra is. Ennek része a migrációs paktum végrehajtása és végrehajtatása, ami továbbra sem teszi kizárólagossá a határokon kívül történő menekültügyi eljárások lefolytatását, amely „az egyedül lehetséges megelőzése a migráció további folytatásának, sőt még inkább tömegessé válásának”.
Folytatnák a háborút
A miniszter jelezte: szintén a megállapodás része Ukrajna és a háború rendületlen támogatása, amelyet ellentétesnek tart az európai választók akaratával és azokkal a változásokkal, amelyek az Egyesült Államokban következnek be jövő januárban.
Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy a paktummal az Európai Bizottság megkezdheti újabb ötéves időszakát úgy fogalmazott:
az, hogy Európát a kudarcok ellenére nem a változás jellemzi, az szomorú
A tárcavezető ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy Várhelyi Olivér tisztséget kapott. Kitért arra, hogy a Manfred Weber és az Európai Néppárt elárulta a választóit, ugyanis a balliberális politikájával becsapta őket.
Nincsenek a kormánynak illúziói
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy várhatóak-e további törvénymódosítások annak érdekében, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó uniós forrásokhoz, azt mondta, „el kell oszlatnom azokat az illúziókat”, hogy bármilyen törvénymódosításnak ezekhez köze lenne.
A források átutalása csak politikai akarat kérdése, hiszen az uniós pénzeket nem bármilyen jogsértés alapján vonják el, hanem a véleménye miatt büntetik Magyarországot ezzel
– tette hozzá.