Karácsony Gergely botrányainak visszatérő eleme, hogy azokban biztosan érintett egy korábbi Wallis-dolgozó vagy épp a cégcsoport tulajdonosa. Ez utóbbira példa Rákosrendező ügye, amelyben a főpolgármester mind magasabbra igyekszik tornázni a tétet.
Veres Tibor a Rákosrendezőn
Miközben a főváros úgy tesz, mintha valamiféle szabadságharcot folytatna a kormánnyal szemben a rákosrendezői fejlesztés kapcsán, a főpolgármester és körének korábbi lépései nem éppen az önzetlenségről tanúskodnak. A napokban kiderült ugyanis, hogy Karácsonyék Veres Tibor Wallis-tulajdonossal közösen akarták megszerezni a területet először 2023-ban.
Mint azt a Metropol megírta, a fejlesztésre Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök hívta fel a főpolgármester figyelmét, majd Veres Tibor WING nevű cége próbált pályázni a beruházásra. A WING a Wallis ingatlanfejlesztő vállalkozása, amely terveket készített a terület felvásárlására és hasznosítására, valamint konkrét vételi ajánlattal próbálta megszerezni az ingatlant. A projekt látványterveiből az derült ki, hogy a főpolgármester által hangoztatott „parkosítás” helyett lakó- és irodaépületeket húztak volna fel az új városnegyedbe.
A Wallis terveiből végül nem lett semmi, pedig Bajnai Gordon szövetségese, Veres Tibor még kerülőúton is próbálkozott: a Rákosrendezővel szomszédos telket tulajdonló BVSC-t próbálta felvásárolni, hogy így jusson közelebb a földterülethez, ám ez az üzlet is meghiúsult.
Bajnai és a Városháza-gate
S ha már Bajnai Gordon: a korábbi Wallis-vezér rendszeresen feltűnik főszereplőként a baloldal legnagyobb botrányaiban. A budapesti Városháza eladása kapcsán például Bajnai tárgyalt a reménybeli befektető Rahimkulov testvérek képviselőjével. A megbeszélésről szóló hangfelvételek világossá tették: Bajnai nem egyszerű mellékszereplő volt, hiszen nagyon pontos ismeretekkel rendelkezett a városházi viszonyokról. Mint azt a fővárost vezető hatpárti koalíció kapcsán elmondta, ha „itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen” – utalt Bajnai a korrupciós pénzekre.