Meggyanúsíthatta a NAV Karácsony pénzhordó emberét

Meggyanúsíthatta a 99 Mozgalom félmilliárdos bűnügyével összefüggésben Karácsony Gergely pénzhordó emberét, Perjés Gábort a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – tudta meg a Magyar Nemzet. Perjés volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára.

2024. 03. 01. 19:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyanúsítottként hallgattak ki egy embert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom ötszázmilliós „mikroadományaival” kapcsolatban – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség lapunk kérdésére adott válaszából. Mint írták, „az ügyben a nyomozó hatóság hallgatott már ki gyanúsítottat, bővebb tájékoztatás azonban a nyomozás érdekeire figyelemmel nem adható”. Minden bizonnyal a gyanúsított nem más, mint Perjés Gábor, a 99 Mozgalom hivatalos képviselője. A feltételezést, hogy Perjést hallgathatták ki, az is alátámasztja, hogy a párbeszédes politikus lakcímére jegyezték be a mozgalmat, illetve ő volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára. Tavaly novemberben Perjésnél már tartottak házkutatást is.

A 99 Mozgalom Egyesület finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott előválasztási kampányát.

 

A baloldali ügyvédjéhez is kiszállt tavaly a hatóság

A mozgalom vonatkozásában már korábban is történtek hatósági intézkedések: tavaly novemberben Karácsony jogi főtanácsadója, Tordai Csaba belvárosi ügyvédi irodájában is volt házkutatás. Itt okirat-hamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglaltak le

 

Félmilliárdos „mikroadományok”

A 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatti botrány azt követően robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ jelentését, amelyet a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek. A beszámolóból egyebek mellett kiderült, hogy a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben fizette be az említett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.

 

Több bűncselekmény gyanúja is felmerült

Karácsony Gergely a jelentés után kis, majd nagy ládikákban gyűjtött „mikroadományokról” kezdett beszélni. Az ügyben – amelyben a 99 Mozgalom számlavezetője, az OTP is feljelentést tett – költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt zajlik nyomozás.

 

Az OTP vizsgálata cáfolta Karácsonyék meséjét

A bank feljelentését egy belső vizsgálat előzte meg. A pénzintézet vizsgálata lényegében megállapította, hogy az adományládákba nem is férhetett bele annyi pénz, amennyi a Perjés által bemutatott jegyzőkönyveken szerepelt.

Kiderült az is, hogy a nagyrészt euróban és fontban lévő bankjegyek újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. A bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy „mikroadományokról” szó sem lehetett.  

Borítókép: Perjés Gábor (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.