Karácsony Gergely főpolgármester ugyan nem tett említést a hiányzó pénzekről, a vele az utóbbi időben teljesen együtt mozgó Vitézy Dávid azonban igen. A második részlet kifizetésével kapcsolatos kérdéseket nemrég Vitézy Dávid a közösségimédia-oldalán közzétett posztjában kívánta megválaszolni. A politikus ugyanis arról számolt be, hogy a második részlet kifizetése előtt még számtalan feladata van a kormányzatnak. Többek között számos jogszabályt kell módosítani, tehermentesíteni kell az ingatlanokat és fel kell osztani a vasúti területeket úgy, hogy az államhoz visszakerüljenek a jelenleg is használatban lévő vágányok, amelyeket később a szerződés értelmében át kell helyezni. Vitézy arról ugyan nem értekezett, hogy a 8,5 milliárdot honnan fogják előteremteni, ugyanakkor megnyugtatta a követőit, hogy az összeg kifizetése valószinűleg csak jövőre lesz esedékes. Ezt követően pedig a politikus ismét megkezdte a kormányra való mutogatást és kijelentette,
ha a kormány nem működik együtt, és el akarja gáncsolni ezt, azaz meg akarja akadályozni, hogy az elővásárlási jogával élő Budapest ezt a területet fejlessze, ehhez számos eszköze van a szerződés szerint is. Viszont ebben az esetben már a második részlet sem válik esedékessé, és az első is visszajár, ha végül a szerződés ellehetetlenül.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!