Lázár János: Az őszödi beszéd utáni legnagyobb botrány van kibontakozóban Magyarországon

Az Úristen kegyelmezzen Magyar Péternek, ha nem mond nemet a saját hazája elleni hadviselésre – fogalmazott a miniszter.

Forrás: Lázár János Facebook-oldala2025. 04. 10. 23:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az őszödi beszéd utáni legnagyobb botrány van kibontakozóban Magyarországon! – hívta fel a figyelmet Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán. Mint írta, az ellenzék vezető erejének politikusa beismerő vallomást tett. Mindegy, hogy véletlenül vagy nagyképűségből tette, mivel úgy érzi, hogy a brüsszeli hátszéllel akár ezt is megengedheti magának. A lényeg, hogy megtette, és elmondta mi a mesterterv: 

Minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb a Tisza Pártnak

 – idézte a tárcavezető a Tisza Párt magyarellenes európai képviselőjét.

Kollár Kinga és Magyar Péter (Fotó: MN-montázs)

Lázár János úgy folytatta: 

Magyar Péter európai parlamenti képviselője kéjesen sorolta, mennyi kárt tudtak okozni a magyaroknak már eddig is az aknamunkával, hogy hány kórház fejlesztésére, hány szociális juttatás bővítésére, hány közszolgáltatás javítására nem jut pénz az egészségügytől a magyar vasútig csak azért, mert Brüsszellel együttműködve szándékosan elzárták az uniós forrásoktól Magyarországot.

– Pénzt és életet. Ezt veszik el a magyaroktól, hogy egymás ellen uszíthassák őket. Polgárháborús hangulatot akarnak szítani. Káoszt akarnak! Káoszt a hidakon, káoszt a városokban, káoszt a vidéken – fogalmazott.

Erkölcsi, politikai, sőt, történelmi bűn

Ez már nem böszmeség, ez már nem csak erkölcsi, politikai értelemben bűn: ez már történelmi léptékben, és talán jogi értelemben is az. Ez hazaárulás. – Mi, fideszesek és ellenzékiek sok mindenben nagyon mást gondolunk a világról, de kevés dologban még a legnagyobb vitáink közepette is egyet szoktunk érteni. Nem ártunk a gyerekeinknek, nem ártunk a nagyszüleinknek, nem ártunk azoknak, akik belénk vetették a bizalmukat: nem ártunk a saját közösségünknek. Ezt az utolsó közös nevezőt meg kell védenünk, mert tényleg nem marad más az életünkben, csak anarchia és háború. Nincs olyan politikai cél, ami fontosabb a hazánál – szögezte le.

A tiszás politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből, a Tisza Pártnak és személyesen Magyar Péternek pedig egyértelművé kell tennie, hogy nemet mond a saját hazája elleni hadviselésre. 

Hogy ez már neki sem fér bele. Különben az Úristen kegyelmezzen neki – írta Lázár János.

Borítókép: Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője (Fotó: MTI/Purger Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.