Ez alapján tehát kijelenthető, hogy
Magyar Péter pártja nem ítélte el a nekik nem tetsző újságírók és riporterek elleni erőszakos fellépést,
helyette az unalomig ismert paneleket izzadták ki válaszukban.
A Tisza Párt brüsszeli képviselője a neki nem tetsző újságírók sértegetését nem ma kezdte. Idén tavasszal a Hír TV riporterének még a családjára is megjegyzést tett.
Úgy tűnik, a pártelnöknél már bevett gyakorlat, hogy megjegyzéseket tesz azokra az újságírókra, akik nem szimpatikusak neki vagy olyan kérdéseket akarnak feltenni, amelyek kínosak lennének a baloldali politikusnak. Magyar Péter oroszul fenyegette a Hír TV riporterét a színpadon, miután már a rendezvény elején is gúnyolódott vele. Egy másik helyszínen a Tisza Párt elnöke ingerülten reagált, hívei pedig nem csupán verbálisan, hanem fizikailag is inzultálták a Mandiner riporterét, aki csak kérdéseket akart feltenni a baloldali politikusnak.
A mamelukok követik a vezérüket
Móna Márk, a Mandiner riportere ugyancsak Kötcsén a korábban tömegrendezvényeken is lőfegyverrel járó-kelő Ruszin-Szendi Romuluszt a Tisza Párt kiszivárgott többkulcsos adótervezetéről szerette volna kérdezni, ám Magyar bizalmasa válaszadás helyett többször is meglökte a riportert. A történet egyébként egyértelműen dokumentált, a Mandiner videót is készített az esetről.
Magyar Péter erről azt állította, hogy a felvételen Ruszin-Szendi Romulusz és a Mandiner újságírója beszélgettek, nevettek, majd az újságíró megpróbált belenézni a volt vezérkari főnök telefonjába, aki szólt, hogy ne tegye, aztán odébb tolta. A Tisza Párt elnöke szerint ezt követően megölelték egymást. Ez azonban finoman szólva is ferdítés.
Emlékezetes a média elleni agresszív fellépéséről a magára humoristának tekintő, Magyar Péter-hívő Aranyosi Péter előadó is, akit garázdaság vétség gyanújával jelentettek fel az V. Kerületi Rendőrkapitányságon, miután
agresszíven lökdösni kezdte Varga Ádámot, a Patrióta riporterét Puzsér Róbert tüntetésén. A Tisza-szimpatizáns előadó bal kézzel megfogta a Patrióta férfi riporterének hátsóját, sértegette és lökdöste.
Varga Ádám az egyébként gyér lélekszámú érdeklődőt vonzó tüntetésén arról kérdezte Aranyosit, hogy mire gondolt, amikor azt mondta: örül Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök Tisza Párthoz csatlakozásának, mivel így már van, aki ért a sortüzek levezényléséhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!