Immár a hatodik napja nincs eredménye a kutatásnak, amelyben egy Tahitótfalunál eltűnt férfit keresnek – írja az Index, és hozzáfűzi, a szakértők szerint a fagyos víz és a lassú téli sodrás akár hónapokra is magával ragadhatja az áldozat testét.
Nem akárkit kerestek a Dunában hat napig, miután megtalálták a folyó mellett a ruháit
Most azonban véget ér a kutatás.

Rokonál Benedek Lőrinc január 27-én hajnalban tűnt el az otthonából, ő Borbás Marcsival dolgozott együtt. A ruháit és a személyes tárgyait a Duna partján, Tahitótfalu közelében találták meg a hatóságok. Az ötnapos intenzív kutatás eredménytelen volt. Közösségi oldalán Benedek felesége most azt írta, a remény elfogyott. Zsófi két gyermekkel maradt magára.
5 nap után a keresés eredménytelen maradt, a remény pedig elfogyott. Két kisgyerekkel maradtam egyedül egy olyan adminisztrációs vákuumban, ahol a halotti anyakönyvi kivonat hiányában semmilyen állami segélyre (árvaellátás, özvegyi nyugdíj) vagy banki méltányosságra nem vagyunk jogosultak – ez a folyamat pedig évekig is eltarthat
– fogalmazott, és hozzáfűzte, felbecsülhetetlen segítség most minden támogatás, és az eddigiekért is nagyon hálás. Az ügy előzményeiről ide kattintva olvashat.
További Belföld híreink
Nem is olyan rég történt, egészen pontosan január 17-én, hogy az egyik budapesti szórakozóhelyről egyedül indult haza egy 18 éves budapesti fiatalember, Egressy Mátyás. A fiú azóta sem tért haza. Miután a kulcscsomóját megtalálták a Lánchídnál, az ő testét is keresték a Dunában, azonban semmit nem találtak – idézte fel a portál.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Sokan vagyunk, győzni fogunk! + videó
A nemzeti érzelműek vannak többen.

Már csak Bács-Kiskun és Pest vármegye egyes járásaiban van másodfokú riasztás ónos eső miatt
Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Tiszából kiugrott egyházügyi vezető: A Tisza megszorító csomagja valós
Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Elsők között vették nyilvántartásba a Fideszt az áprilisi választásra
Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Sokan vagyunk, győzni fogunk! + videó
A nemzeti érzelműek vannak többen.

Már csak Bács-Kiskun és Pest vármegye egyes járásaiban van másodfokú riasztás ónos eső miatt
Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Tiszából kiugrott egyházügyi vezető: A Tisza megszorító csomagja valós
Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Elsők között vették nyilvántartásba a Fideszt az áprilisi választásra
Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!