Wintermantel Zsolt a vandalizmussal kapcsolatban elmondta, hogy minél rendezetlenebb egy terület annál kevésbé vigyáznak rá az emberek, ezért kell azokat rendben tartani. – A budapestiek nap mint nap tapasztalják közterületek rossz állapotát és a vandalizmust – jelentette ki.
Kőrösi Koppány rámutatott, hogy a városvezetés folyamatosan pótcselekvéseket csinál. Példaként említette a meleg konyhák kitiltását az aluljárókból, amelyeket a főváros kommunikációjával ellentétben azért kellett kitiltani, mert a régi, felújítatlan aluljárók infrastruktúrája már nem bírja kiszolgálni ezeket.
Mintha 2019-ben tisztább és biztonságosabb lett volna Budapest
– emlékezett vissza.
Közlekedési gondok a fővárosban
A fővárosiak legnagyobb gondja a közlekedéssel kapcsolatban a dugók számával, a parkolóhelyek hiányával és az utak minőségével van – ismertette Heil Kristóf Mihály.
Bár korábban is voltak dugók, de most olyan tiltások vannak, amik még inkább növelik az elégedetlenséget
– vélekedett Almássy Kornél. Szerinte a városlakók és a főváros vezetése teljesen máshogy gondolkodnak, mert a vezetés ideológiai alapon, hoz meg döntéseket és ez elégedetlenségeket szül. Azért mennek el az emberek, mert elégedetlenek, kiköltöznek az agglomerációba aztán autóval jönnek vissza a városba – mutatott rá a kutatási és elemzési vezető. Hozzátette: a csak tiltás és semmi fejlesztés egy rossz stratégia.
Wintermantel Zsolt szerint kapacitásbővítésre lenne szükség a tömegközlekedésben, mert jelenleg nem bírná az utasnövekedést az infrastruktúra. Emellett sűríteni se lehetne a járatokat, mivel nincs elég jármű.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!