Minden jel arra utal, hogy egy választási vereség esetén utcai balhéra készülhet Magyar Péter – mutatott rá a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán. Deák Dániel az erre utaló jeleket ötpontos elemzésben foglalta össze.
Kamu kutatások miatti túlzó várakozások
A Medián és a többi Tisza-közeli kutatócég kétharmadot is meghaladó győzelmet vizionál Magyar Péter számára. Maga Magyar Péter is azt kommunikálja, hogy nem tud kikapni a választáson – emlékeztetett Deák Dániel. Ezután, ha mégis kikap a Tisza Párt, az ellenzéki szavazók egészen egyszerűen nem fogják elhinni a végeredményt – mutatott rá.
Hónapok óta építik a csalás narratíváját
Magyar Péter már a szilveszteri beszédében is utalt a választási csalás lehetőségére, de azóta rendszeresen beszél orosz beavatkozástól kezdve mindenféle választási csalásról – idézte fel a vezető elemző. Ebben partner számára a Tisza-közeli és külföldről finanszírozott propagandasajtó, amely ugyancsak azt sugallja, hogy csak csalással tud nyerni a Fidesz a választáson – jelezte.
Destabilizálni próbálják a rendvédelmet
Az elmúlt hetekben a kémkedés miatt feljelentett Panyi Szabolcs lebukásával egy lavina indult meg: a külföldről finanszírozott tiszás propagandasajtóban sorra jelentek meg az olyan álhíreket tartalmazó támadások, amelyek a rendőrséget, a honvédséget és a titkosszolgálatokat érték.
Ezeknek világosan az volt a célja, hogy destabilizálják azokat az állami szerveket, melyeknek a rendfenntartás a feladata
– mutatott rá elemzésében Deák Dániel.
Beszédes helyszínválasztás
A Parlamenttel szemben, a budai rakparton, a Batthyány téren tartja Magyar Péter az eredményváróját. Ez nagyjából 10 perc sétára van a miniszterelnök rezidenciájától, a Karmelitától.
Így ha a Tisza számára előnytelen választási eredmény lesz vasárnap este, akkor könnyen oda tudja csődíteni a támogatóit, ahol balhézni tudnak
– állapította meg a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Majdan-forgatókönyv – ismert nemzetközi recept
Ez a technika jól ismert: legutóbb például a 2024-es grúz választást követően ugyanez a forgatókönyv valósult meg – emlékeztetett Deák Dániel. Orbán Viktor ottani szövetségese 54 százalékos fölénnyel nyert, ennek ellenére az ellenzék az eredményt nem fogadta el, és azt állították, hogy csalás és orosz beavatkozás történt. Ezt követően hatalmas rendbontás, erőszakos utcai tüntetések kezdődtek Tbilisziben, amit csak a rendőrség tudott megfékezni.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Hatlaczki Balázs)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!