Hullócsillag lett Magyar Péter sztárigazolásából: Gajdos László korrupciós botránya ráéghet a Tisza Pártra

A családja sem örül már a politikai szerepvállalásának.

Forrás: szon.hu2026. 04. 10. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erre a riporter azt kérdezte, hogy mi volt a hazugság, és úgy folytatta: „de hát akkor hadd készítsek önnel egy interjút!” Gajdos nem válaszolt semmit, csak lapított, tehát ahelyett, hogy tényekkel cáfolta volna a korábbi műsorokban elhangzottakat, gyáván hallgatásba burkolózott – számolt be a helyi lap.

Magyar Péter legutóbbi nyíregyházi látogatása során Gajdos állt a színpadon, egyetlen szóval sem cáfolta gyanús üzleti ügyeit, pedig lett volna rá lehetősége az emberek előtt tisztáznia magát, ellenben a sajtó feljelentésével fenyegetőzött. 

Magyar Péter pedig állítólag nem a legbarátságosabb módon köszönt el tőle. A lap úgy tudja:

a nyíregyháziak egyre nagyobb része csalódott Gajdosban, mert az általa megálmodott villamoson kívül nem volt más gondolata a kampányban.

 A lap emlékeztetett: Gajdos a kezdetektől Magyar Péter egyik kedvence, de tiszás belsős információik szerint mindez már csak múlt idő, hiszen a fentiek miatt a jelöltjét ma már nem tartja akkora „igazolásnak” a Tisza-vezér, mint a korrupciógyanús ügyek nyilvánosságra kerüléséig. Gajdossal szemben azonban nemcsak a pártvezetés bizalma ingott meg, de a Szon információi szerint – finoman fogalmazva – a felesége, Edit sem támogatja teljes mellszélességgel politikai törekvéseit. Információik szerint nem egyszer sírógörcsben tört ki a neje.

Borítókép: Gajdos László (Fotó: MW)

Komment

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.