Nem hagyta szó nélkül a pénteki tiszás koncertet Menczer Tamás. Mint arról beszámoltunk, az esti rendezvény után elszabadultak az indulatok, a szétszéledő tömeg bemutatta, hogy mit is jelent a Magyar Péter által vágyott szeretetország. A színpadról még tovább hergelt tömeg rongált és gyújtogatott hazafelé menet, célpontjaik főleg a nemzeti oldalt képviselő politikusok kampányplakátjai voltak.

A tiszás zenész művész úr méltóztatott hosszan és kitartóan a h…réjét lóbálni a színpadon. Ezzel üzente a tiszás zenész művész úr, hogy ő a h…réjével győzi le a fideszeseket, a Fidesznek vége, eljött a h…relóbálósok ideje
– írta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán, majd ironikusan hozzátette: „Milyen szép!”.
Felidézte, hogy egy „másik tiszás zenész művész úr volt kedves nemes egyszerűséggel közölni, hogy vasárnap »kinyír« bennünket. Milyen kedves!” – jegyezte meg.
Menczer Tamás a bejegyzésében azt üzenete „a szeretve tisztelt és féltve szeretett tiszás zenész művész uraknak valamint kedves rajongóiknak”, hogy a kormánypártok megfogják nyerni a választást.
„Hogy miért?” – tette fel a kérdést.
Azért, mert bár az én politikai közösségem, a Fidesz, bizonyára nem tökéletes, de mi teszünk, dolgozunk ezért az országért. Kimaradunk a háborúból, megvédjük Magyarországot a bevándorlástól, segítjük a családokat, támogatjuk az időseket, adómentessé tesszük a fiatalokat, és a sort lehetne folytatni. Ezt hívják országépítésnek
– fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Ti pedig, kedves tiszás zenész művész urak és rajongóik, ti még életetekben nem építettetek semmit. Ti a h…réteket lóbáljátok. Félek, ez kevés lesz. Magyarország ennél többet érdemel
– mutatott rá.
„A mi hazánk egy ezeréves államisággal rendelkező ország, büszkék vagyunk a történelmünkre. A világon a legjobb dolog magyarnak lenni. Még akkor is, ha ilyen h…relóbálók is vannak köztünk. Ezt is elbírjuk. Megnyerjük a választást, aztán dolgozunk tovább. Magyarországért, a magyar emberekért. Ti meg lóbálhattok azt, amit akartok a jövőben is” – hangsúlyozta Menczer Tamás.
Mi kormányzunk. Ti lóbáltok. Mindenki teszi, amihez ért
– zárta bejegyzését.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Hatlaczki Balázs)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!