Kitért arra is, hogy az Európai Néppárt feladta a kereszténydemokrata identitását, a keresztény civilizáció melletti kiállását, a migráció és a genderideológia oldalára állt. A Tisza Párt pedig az Európai Néppárt tagja, „ha akarna se tudna mást tenni, mint amit Manfred Weberék parancsolnak neki”.
– Nekünk keresztényeknek jogunk van keresztény alapon, kereszténydemokrata alapon politizálni, mert ha mi nem védjük meg a saját értékeinket, más nem fogja – hangoztatta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy háromezernyolcszáz templomot újítottak fel a Kárpát-medencében és kétszázat újat építettek, „ilyen egyházi megújulás Szent István óta nem volt”. Ez azért lehetséges, mert vannak keresztény politikusok, van a Kereszténydemokrata Néppárt, és van a Fidesz-KDNP szövetség, Európa legkereszténydemokratább kormánya – jelentette ki.
A keresztény politikával kapcsolatban úgy fogalmazott: „a Szentlélek nem szociológiai kategória. Tehát a kereszténység nem azért van, mert jó marketinget találtak ki, hanem az igazság miatt. Az igazság megmarad, a hazugság pedig eltűnik.”
– A keresztény politika számára két veszély van. Az egyik, ha nem törődik a társadalom jelentős részének felfogásával, azokban a kérdésekben is, ami távol áll bizonyos kérdésekben a keresztény tanítástól, mert akkor egy hitbuzgalmi egyesület leszünk. A másik, ha a társadalmi többség megnyeréséért feladjuk azokat az igazságokat, amik nem találkoznak a közízléssel. Akkor lehet, hogy meglesz a többség, de akkor mitől vagyunk keresztény párt? – fejtette ki a KDNP elnöke.
– Az igazság és többség megoldását Magyarországon megtaláltuk, ez a Fidesz és a KDNP szövetsége, ahol a Fidesz egy kereszténydemokrata ihletettségű, nagy gyűjtőpárt, a KDNP pedig egy világnézeti párt. Ez Európa történetének legsikeresebb politikai konstrukciója.
Négyszer nyertünk kétharmaddal, és most is meg fogjuk nyerni a választást. Úgy gondolom, meglesz az a stabil többség, ami a kormányzáshoz kell
– mondta a választásról Semjén Zsolt, kiemelve: a KDNP szuverén párt, saját frakcióval, „saját politikai filozófiával, ami az egész szövetséget gazdagítja”. A miniszterelnök-helyettes közölte azt is: „mi a keresztény civilizációra és a nemzeti szuverenitásra épülő Európai Unió hívei vagyunk, mi ebbe az unióba léptünk be, a mostani pedig az Európai Egyesült Államok irányába csúszik el”. Ha elveszik a kis országoktól a vétó lehetőségét, akkor azok provinciák lesznek az Európai Egyesült Államokban – hívta fel a figyelmet. Leszögezte: „márpedig mi nem engedünk ennek a nyomásnak, amíg kormányon vagyunk, ezt addig tudjuk képviselni”.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!