Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta,
a projekt nagy lépés a térségben élők számára, és reálisnak tartotta, hogy 2030-ig meginduljon a mintegy 200–300 milliárd forintos beruházás.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint
az M2-es metróvonal Cinkotáig történő meghosszabbításával és a további 27 kilométernyi HÉV vonal felújításával lényegesen gyorsabb, versenyképes városi és elővárosi gyorsvasúti rendszer épülhet ki Csömör, Gödöllő és Budapest belvárosa között.
A tervezési folyamat magában foglalja a korábban elkészült vizsgálati anyagok felhasználásával döntéselőkészítő dokumentáció, környezeti hatástanulmány, teljes körű engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció, valamint a kivitelezési közbeszerzés kiírására alkalmas közbeszerzési dokumentáció elkészítését 2029 végéig.
A H8/H9-es HÉV és az M2-es metró fejlesztésének célja a közlekedési módváltás támogatása, az átszállások számának és idejének csökkentése, valamint a környezeti terhelés mérséklése.
A metró meghosszabbítása Cinkotáig a Budapest külső kerületeiben élők megváltozott utazási igényeit szolgálja ki. A teljes vonalszakasz – hozzávetőlegesen nyolc kilométer metró- és huszonhét kilométer HÉV-vonal – megtervezése szükséges, a feladat része a csömöri átkötést biztosító szakasz utolsó két kilométeres dízelüzemű részének a villamosítása is. Valamennyi megállóhely rekonstrukciója és akadálymentesítése megtörténik, emellett korszerű utastájékoztató rendszerek épülnek ki.
A cinkotai és a gödöllői végállomás is teljesen megújul, a H8-as HÉV-szakaszon egy új megállót is terveznek a Hungaroringnél.
Azokra a szakaszokra, ahol a lakóépületek közel helyezkednek el a HÉV-hez, zajárnyékoló falakat terveznek, és számos szintbeni kereszteződés megszűnik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!