A baloldal visszaeső bűnözője, Kőrös Gusztáv bérgyilkosságnak indult csalási ügyében a BRFK bár májusban befejezte a nyomozást, a Fővárosi Főügyészségtől részletek említése nélkül azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyben részükről még tart az eljárás. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor lehet vádemelés.
A rendőrségi vizsgálat lezártakor kapott tájékoztatásból kiderül, hogy a történet 2017-ig nyúlik vissza, amikor egy akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő megismerkedett egy korábbi ügyfelén keresztül a Kőrös társaságához tartozó Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be. Az ügyvédnő megállapodott Sz. Zsolttal egy bérgyilkosságról, azonban Sz. Zsolt a beszélgetést a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére; ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia. Sz. Zsolt 2017. június 30-án felvette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe. A pénzt 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezte a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert. A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az egész „akciót” K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt K. Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről. A BRFK a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Várhatóan a vád is ez lesz ellenük.