Bemutatta nyíregyházi polgármesterjelöltjét a Fidesz-KDNP

Emellett, 2014-hez képest három nyíregyházi választókerületben új egyéni képviselőjelölteket indít a Fidesz-KDNP. Gagna Csaba a Kertvárosban, Szenti Tibor a Hímesben, Nagy Szabina pedig Jósavárosban indul.

Forrás: MTI2019. 08. 22. 11:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz-KDNP a várost 2010 óta vezető Kovács Ferencet indítja polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson is Nyíregyházán – jelentette be Halkóné Rudolf Éva, a Fidesz és Tormássi Géza, a KDNP városi szervezetének elnöke csütörtökön.

A képviselőjelöltek bemutatásán Kovács Ferenc az elmúlt két ciklust nagyon nehéz, de eredményes és sikeres éveknek nevezte, ami mögött komoly és egységes csapatteljesítmény van.

Ilyen eredményeket egy-egy embernek nem lehet folyamatosan elérni, ehhez kellett egyrészt a Fidesz-KDNP-frakció, másrészt pedig egy színvonalas szakmai csapat, amely az elmúlt kilenc évben a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat rendszerében dolgozott – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, ez a két csapat a nyíregyháziak támogatásával szeretné folytatni a jelenlegi kiszámítható és felelősségteljes városvezetést, tovább vinni a megkezdett fejlesztéseket és beruházásokat.

Kovács Ferenc megjegyezte, 2014-hez képest három nyíregyházi választókerületben új egyéni képviselőjelölteket indít a Fidesz-KDNP. Gagna Csaba a Kertvárosban, Szenti Tibor a Hímesben, Nagy Szabina pedig Jósavárosban indul, a többi tizenkét választókerületben pedig a jelenlegi képviselők a kormánypártok jelöltjei.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.