Csökken a látencia a kapcsolati erőszak terén

Az egyre intenzívebb figyelemfelkeltő kommunikáció miatt ma már többen mernek segítséget kérni a kapcsolati erőszak áldozatai közül – nyilatkozta lapunknak Boglacsik Tímea. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai igazgatója szerint a járvány évében minden bizonnyal emelkedett az erőszakba torkolló kapcsolati konfliktusok száma, ugyanakkor folyamatosan és kiszámíthatóan elérhető volt az ellátórendszer, és nem fordulhatott elő, hogy ne tudtak volna segíteni, ha valakinek menekülnie kellett.

Csekő Imre
2021. 03. 26. 7:22
null
A bezártság miatt felfokozott állapotban gyakoribbak lehetnek a konfliktusok
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egy világjárvány okozta bezártság kapcsán óhatatlanul is megemelkedik a segélyhívó vonalakra érkező hívások száma, mivel a felfokozott állapotban sokkal inkább kialakulhatnak konfliktusok. Ugyanakkor azt gondolom, a pandémia hatásai mellett annak is betudható a hívásszám növekedésünk, hogy

egyre gyakrabban kommunikálunk ebben a kérdésben, s hívjuk föl a figyelmet arra, hogy van segítség, és a kapcsolati erőszak áldozatai éjjel nappal elérhetik a telefonos segítséget nyújtó szolgáltatásunkat

– nyilatkozta lapunknak Boglacsik Tímea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) felügyelő Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) szakmai igazgatója arról, hogy egyre többen mernek segítséget kérni, ha kapcsolati erőszak áldozatává válnak.

A bezártság miatt felfokozott állapotban gyakoribbak lehetnek a konfliktusok (képünk illusztráció)

A járvány idején is támogatták az áldozatokat

A szakember elmondása szerint azt látni, hogy járvány következtében elrendelt lezárások miatt általános emelkedés van a számokban világszerte. – Nemcsak Európában, de Amerikában és Ázsiában is hasonló tendenciák figyelhetők meg a pandémia okozta bezártság miatt, amikor sokkal könnyebben eszkalálódnak a konfliktusos helyzetek – fejtette ki Boglacsik Tímea a számok 2020-as emelkedése kapcsán.

– Tavaly a megszokottnál is jobban, fokozottan ügyeltünk arra, hogy folyamatosan és kiszámíthatóan elérhető legyen az ellátórendszer.

A krízisközpontokban és a menedékházakban, illetve az emberkereskedelem áldozatait fogadó átmeneti szállásokon folyamatos volt az ellátás, nem fordulhatott olyan elő, hogy ha valakinek menekülnie kellett, ne találtunk volna neki olyan biztonságos helyet, ahol segítették volna őt az újrakezdésben

– fejtette ki a CSBO szakmai igazgatója arról, hogyan próbáltak segíteni a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette.

Tovább csökkent a látencia

– Az elmúlt 4-5 évben folyamatosan emelkedő tendenciáról beszélhetünk. Nagyságrendileg 9000–9500 hívást kaptunk ezekben az esztendőkben, és ehhez képest tavaly – a járvány évében – már 10 500-nál is több hívás érkezett – ismertette a szakember, aki szerint a figyelemfelhívó kampányok, és az egyre többféle szolgáltatás miatt az idén még többen tárcsázzák majd a segélyvonalat. A CSBO szakmai igazgatója örömét fejezte ki, hogy tapasztalataik szerint egyre inkább felismerték a szakemberek is, ha hozzájuk irányítják az áldozatokat, akkor azok valóban olyan támogatásban részesülnek, ami hosszú távon segítheti őket.

– Összetett kérdésnek tekintem a tavalyi körülbelül 16 százalékos emelkedést a fogadott hívások számában.

Egyrészt egy ilyen járványhelyzetben nyilván többen kérnek tőlünk segítséget, de nem fordulnának hozzánk, ha nem lenne meg az az évek óta felépített alapvető bizalom a szolgáltatás iránt, ami az előző évek eredményeinek a kommunikálásának is köszönhető

– hangsúlyozta Boglacsik Tímea.

Eredményes a figyelemfelkeltő kommunikáció

Mint ismert, 2020 januárjában a nagy sajtóvisszhangot kiváltó, győri kettős gyermekgyilkosság után Varga Judit igazságügyi miniszter törvényi szigorításokat jelentett be, majd az áldozatsegítés évének nyilvánította az esztendőt. A tárcavezető több, a teljes médiát bejáró videóban is felhívta a figyelmet a problémára.

– Már tavaly januárban, a járvány kitörése előtt kifejezetten magas számokkal dolgoztunk, amihez biztosan hozzájárult, hogy a miniszter asszony nagyon intenzív és egyértelmű kommunikációba kezdett a kapcsolati erőszakkal kapcsolatban.

Ezt követően, márciusban Novák Katalin miniszter asszonnyal közös sajtótájékoztatót tartottunk, ahol ő is kifejezte azt az egyértelmű és határozott üzenetet, hogy a kapcsolati erőszak minden formája elfogadhatatlan, az áldozatoknak van segítség, és bátran hívja az OKIT-ot, aki ne adj’ Isten ilyen helyzetbe kerül – mondta az egyre intenzívebb kommunikáció eredményéről Boglacsik Tímea.

A szakember azt is kiemelte, hogy nem tavaly kezdődött el a téma megjelenítése hazánkban, hiszen már 2017-ben elindult a Kapcsolj egyből! elnevezésű program, illetve bevezettek olyan új szolgáltatásokat, amelyek egy-egy kritikus pillanatban nagyon fontosak lehetnek. – Jogász kollégákkal dolgozunk együtt az olyan esetekben, amelyek meghaladják a telefonos munkatársaink kompetenciáját. Tavaly megindult a chatszolgáltatásunk is. Már ebben a formában is fogadjuk az áldozatok, illetve az őket segíteni kívánók üzeneteit azokra az esetekre is gondolva, amikor nem lehet telefonálni, vagy az áldozat még nem merne szóban beszélni a problémájáról. Amikor valakit esetleg fogva tartanak, ez a chatfunkció akár életet is menthet – hívta fel rá a figyelmet Boglacsik Tímea.

Van segítség az áldozatoknak!

Boglacsik Tímea elmondta: van segítség a bajbajutottaknak. Ha valaki kapcsolati erőszak vagy emberkereskedelem áldozata lett, vagy ismer olyan személyt, aki érintett ezekben, akkor hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető, 06-80-205-520-as telefonszámot, amelyen keresztül biztonságosan segítséget kaphat. A chatfelületet pedig a www.kapcsoljegybol.hu oldalon keresztül lehet elérni.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.