Feloszlathatja magát a mohácsi képviselő-testület

A Pécsi Újság értesülései szerint négy képviselő kezdeményezte a mohácsi képviselő-testület összehívását, amelyre legkésőbb jövő péntekig kell sort keríteni. Az ülés egyik napirendi pontja a testület feloszlatása lesz, ami azt jelenti, hogy időközi voksolás következhet Mohácson, amelyen polgármestert és képviselőket is választanak.

Forrás: pecsiujsag.hu2020. 06. 23. 15:00
null
Forrás: videó - képernyőfotó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint az ismert, az MSZP-s Csorbai Ferenc Szekó József tragikus halálát követően nem lépett vissza, egyedüli polgármesterjelötként indult a tavaly őszi választáson.

Mindössze 1867 szavazatot kapott, több mint négyezren érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem hatezer választópolgárból – ennek dacára is posztja elfoglalása mellett döntött.

Ezt követően a Fidesz helyi szervezete lemondásra szólította fel, a Jobbik, a Momentum és a DK mohácsi szervezete pedig még a voksolást megelőzően visszalépésre szólította fel – mindhiába.

A Fidesz részéről már korábban kilátásba helyezték, hogy amennyiben Csorbai nem mond le, kezdeményezni fogják a képviselő-testület feloszlatását, amely révén a polgármester is elveszíti megbízatását.

Erre legkorábban a testület alakuló ülését követő hat hónap múlva kerülhetett volna sor a vonatkozó szabályozás értelmében, ám a koronavírus-járvány miatti rendkívüli jogrend ezt nem tette lehetővé, mivel nem üléseztek a képviselők.

A veszélyhelyzet megszűnését követően viszont ennek már nincs akadálya.

A Mohácsi Újság.hu értesülése szerint négy fideszes képviselő kezdeményezte a testület összehívását, amire – szintén az előírások értelmében – legkésőbb jövő péntekig sort kell keríteni.

Úgy tudjuk, az ülés egyik napirendi pontja a képviselő-testület feloszlatása lesz, s mivel a kormánypártok képviselői vannak többségben, ezt minden bizonnyal meg is szavazzák majd.

Ettől számítva 120 napon belül kell kiírni az időközi választást, amelyre így legkésőbb november 2-ig kerülhet sor. (Pontosabban október 25-ig, mert bár a 120 nap november 2-án járna le, az ezt megelőző vasárnap mindenszentek napja, piros betűs ünnep, így arra a vasárnapra nem lehet voksolást kitűzni.)

A testület feloszlatása egyben azt is jelenti, hogy nemcsak polgármestert, hanem képviselőket is kell majd választani.

Ez csak és kizárólag abban az esetben lenne elkerülhető, ha Csorbai Ferenc mégis lemondana (ezt bármikor megtehetné, nincs ezzel kapcsolatos jogszabályi kötelem), ekkor ugyanis csak az új városvezető személyéről kellene dönteniük időközi voksoláson a mohácsiaknak. Ez nyilván olcsóbb, egyszerűbb és jóval gyorsabb megoldás is lenne.

Az ügyben megkeresték Pávkovics Gábort, Mohács fideszes alpolgármesterét, azonban egyelőre nem sikerült elérnünk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.