A német elnök feloszlatta a parlamentet, február 23-án előre hozott választások lesznek
Scholz bizalmi szavazása csak a hatodik volt 1949 óta.
Scholz bizalmi szavazása csak a hatodik volt 1949 óta.

A csaknem három éve hivatalban lévő Kisida Fumio kormánya történelmi mélyponton volt a népszerűségi felmérések szerint.

A lakhatási válság robbantotta ki a kormányt sújtó krízist.

Jól megy most Amerikában a biztonsági cégeknek.

A hatóság azzal indokolta a fellépést, hogy a demonstráció szervezői nem voltak képesek biztosítani az előírások betartását.
Ez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak polgármestert, hanem képviselőket is kell majd választani.

A szomszédos országban várhatóan júniusban vagy júliusban előrehozott választásokat tartanak.
Október 13-a óta a mohácsi testületben abszolút többségben van Fidesz-KDNP frakció, de a várost az MSZP-s Csorbai Ferenc vezeti.

A Jakab Péter-féle összefogáspárti vezetés győzelme után tegnap feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.