A modern médiatér rendkívüli módon kedvez az ilyenfajta bináris győzelem/vereség, sárkányölés/összeomlás dichotómiáknak. Amikor a politikai férfiasságunk tisztessége a tét, akkor kinek van türelme lacafacázni holmi dilemmákkal és paradoxonokkal? Pedig a stratégiai valóság ritkán illeszkedik ezekhez a bináris sémákhoz, a geopolitikai ökölvívás szorítójában a mérkőzéseket általában pontokra nyerik, illetve pontokban veszítik el, nem kiütéssel.
Ott, ahol mások melodramatikusan totális kimeneteleket keresnek, amire aztán a legjobban lehet narratívát akasztani, én egy harmadik forgatókönyvet tartok a legvalószínűbbnek, ami sok szempontból a legrosszabb kimenetel mindannyiunk számára. Ennek a forgatókönyvnek a lényege pedig nem az, hogy Trump nyer vagy Trump veszít, hanem az, hogy Trump egyszerűen hazamegy.

Határidőre, az ígéret szerint.

Miért ne tenné? 

Az iráni hadiipar pusztítása jelentős mértékben megnehezíti a katonai potenciál regenerálását. Ami pedig a rezsimváltást illeti, ha el is hangzottak különböző nyilatkozatok ez irányban, ez a pont sohasem került be a háború formális céljai közé, és nem véletlenül.

Trump elnök joggal állíthatja, hogy mivel a napirendi pontok ki lettek pipálva, véget vetnek a zenének és hazamennek a legények. Ha pedig szükség lesz rá, akkor bármikor visszatérhetnek, ahogy azt 2025-ről 2026-ra virradólag bizonyítottan megtették. Az ő szempontjából ez egy tökéletesen használható győzelem. A túlterjeszkedés veszélyére éber stratéga szemében a cél sohasem az abszolút siker, hanem az elégséges.

Na jó-jó, mondhatnánk mi, de mi lesz az iráni tüntetőkkel? Trump válasza erre az lesz, hogy a demokráciaépítés már nem Amerika államvallása. A háború megteremtette a körülményeket a rezsimváltáshoz, drámai változásokat okozva a rendszerben. Ha valaki demokráciát akar építeni Iránban, lásson neki bátran, áldásunk rá.

Na jó-jó, de mi lesz a Hormuzi-szorossal és az energiaárakkal?

Akinek olaj kell, az fizessen hajónként kétmilliót a Forradalmi Gárdának vagy járjon kanosszát Putyinnál. Miért kellene ebbe az USA-nak beleszólnia? Legfeljebb annyiban segíthet, hogy feloldja az Oroszország elleni energiaszankciókat. Aki nagykorú és stratégiailag szuverén, az innen oldja meg a saját problémáit.

Hogy az USA senkit sem kérdezett meg, amikor kirobbantotta ezt a háborút? Ez igaz, éppen úgy, ahogy Európa se kérdezett meg senkit, amikor páros lábbal állt bele egy teljesen elkerülhető háborúba Oroszországgal, az egekbe verve az olaj- és élelmiszerárakat, és egy atomháború veszélyét hozta az egész világra.

Egyébként is a Hormuzi-szoros lezárása a nemzetközi jog durva megsértése. Azok az országok, amelyek a nemzetközi jog főállású értelmezőinek nevezték ki magukat és éjt nappallá téve papolnak másoknak a nemzetközi jogról, itt az alkalom, hogy tettekkel támasszák alá a szép szavakat. Amerika teljes mértékben együttérez úgy a Távol-Kelet és Európa szenvedő vásárlóival, mint a Perzsa-öbölben kínlódó termelőkkel. Még segíteni is hajlandó, mert ő a maga részéről komolyan veszi ezt a szövetséges dolgot, nem úgy, mint egyesek.

De ez már egy másik háború lesz.

Egy nemzetközi „rendőri akció”, talán a koreai háború modellje alapján, amiben azoknak kell a legjelentősebb részt vállalniuk, akik leginkább érdekeltek a szoros megnyitásában. Ez lehet Kína, lehet India, lehet Pakisztán és lehet Európa is. Az áhított többpólusú világnak az az előnye, hogy úgy lehet hozzáállni a munkához, hogy más is hozzáférjen. Van feladat mindenki számára.

Azok, akik úgy gondolták, hogy az USA kivonul a világból és azok, akik átok-gyilok hadjáratot indítottak a jobboldal pereméről a háború kapcsán, hogy ez itt és most megtörténjen, keserűen csalódni fognak. Amerika nem vonul ki a világból, csupán beárazza a jelenlétet. Ezzel kapcsolatban már igen egyértelmű kijelentések hangzottak el, elsősorban az Öböl menti arab országok irányába. A beárazást nem feltétlenül monetáris keretekben kell értelmezni. Politikai és gazdasági előnyök, fegyverügyletek, gazdasági alárendeltség mind olyan valuták, amikben fizetni lehet. De főleg ingatlanban.

Azok, akik John Mearsheimer által megihletve kifogásolták Amerika szerepét mint a világ rendőre, most egy új csomagolásban fognak vele találkozni. Aki nem akarta a világ rendőrét ingyen, ezután megvásárolhatja a világ zsoldosa által nyújtott szolgáltatásokat jó pénzért. Az új multipoláris, ideológiai versengések nélküli világrendben a világ rendjének fenntartása, a világgazdaság működőképessége többé nem erkölcsi küldetés az USA számára, hanem prémiumszolgáltatás. 

Amerika nem feltétlenül szűnik meg vezető hatalom lenni, csak ez a vezetés morális küldetés helyett üzleti szerződéssé válik. Azok, akik eddig sajnáltak pénzt pazarolni arra, hogy katonát állítsanak és mindig is egyfajta atavisztikus, izomagyú nacionalista beltenyészeteként tekintettek a saját egyenruhásaikra, most abban az élvezetben lesz részük, hogy vígan finanszírozhatják valaki más atavisztikus, izomagyú stb. egyenruhásait.

Mindezt így átgondolva, melyik tűnik a legreálisabbnak a három forgatókönyv közül?

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa