A helyi lap adventi számában ócsárolták egymást a gödi baloldal politikusai

A Gödi Körkép című helyi lapban folytatódott a héten a felek egymás elleni támadása Gödön. A leváltott alpolgármester, más ellenzéki képviselők és a polgármester is külön oldalon mondták el a saját igazukat. Csak a gödi körzet fideszes képviselője beszélt konkrét fejlesztési tervekről.

2020. 12. 20. 6:50
null
Háborúban a momentumos városvezető, Balogh Csaba Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gödi önkormányzati honlapra a héten feltöltött, a helyi postaládákba is bedobált Gödi Körkép nevű újságban az adventi időszakban is támadják egymást az ellenzék megválasztott képviselői. A kiadvány első oldalain a főszerkesztő kifejti, miért nem jelent meg egész nyáron a helyi lap. Egy ponton pedig ezt írja a polgármesterről: „November végén megjelent Balogh Csaba kiadásában a szórólapként terjesztett Göd hangja c. momentumos pártújság első száma. Lapunk – függetlenül a tartalmától – üdvözli, hogy a járvány fokozódásakor is színesedett a helyi sajtópaletta. Biztosra vehető, hogy a kiadó és szerkesztőtársai

a számukra oly szerfölött fontos propaganda mellett is ugyanannyit tesznek Gödért, mint eddig.”

A vezércikket követő írásban a Balogh Csaba által a veszélyhelyzetben leváltott egyik alpolgármester szól a helyiekhez. A képviselő leírja, hogyan mérgesedett el a viszonyuk a polgármesterrel, majd írása vége felé megjegyzi: „Balogh Csabával ellentétben tudom, hogy nincs balos

vagy jobbos gyerek, nincs liberális vagy konzervatív utca” – utalva ezzel a kisvárosban is megjelenő szekértábor típusú politikai logikára.

A következő cikkben sem finomkodik annak szerzője, korábbi alpolgármester, aki szintén összerúgta a port a momentumos Balogh Csaba polgármesterrel, akivel még egy csapatban indult az őszi önkormányzati választáson. Felütésként elmondja: „Épp meghalni látszik reményünk, hogy bármi és bárki képes rávenni polgármesterünket, hogy

végre látszatcselekvés és Facebook-posztok írogatása helyett dolgozzon a város érdekében.

Jogszerűen, a jogállam normái és keretei között, kötelességeit betartva és teljesítve, ahogy azt vállaltuk a választások előtt.”

Az írás végén a szerző megállapítja:

„Idecsöppent ifjú polgármesterünknek a legfontosabb a hatalom, az egyszemélyi döntés és a hazug kommunikáció.”

Az önkormányzati lap adventi száma tartalmaz egy rövid interjút a sokat emlegetett városvezetővel, aki leginkább a családjáról és a kutyájáról mesél a kérdésekre adott válaszaiban, valamint megemlíti azt is, hogy a kormány hibája miatt nem tudott sikeresebb lenni a gödi járványkezelés.

Az újság szerkesztői megszólaltatták a helyi fideszes országgyűlési képviselőt is. Tuzson Bence amellett, hogy elemzi a járvány okozta országos helyzetet, több részletet is elárul a Gödön létrejövő új bölcsődéről, amire szerinte nagy szükség van.

Helyi forrásaink véleménye szerint a gödi ellenzékiek közötti konfliktus elharapódzásának egyik fontos oka, hogy Balogh Csaba polgármester és közeli szövetségesei leginkább érzelmekre ható politizálást folytatnak. A konfliktusnak jó lenyomatát képezi a Gödi Körkép általunk szemlézett száma is.

Egyik, névtelenséget kérő, a helyi közéletet alaposan ismerő forrásunk úgy fogalmazott, a gödiek kellemes embernek tartják Balogh Csaba polgármestert, csak az a gond vele, hogy

nem egy vezető típus, az elmúlt bő egy év alatt kiderült, hogy alkalmatlan a város irányítására.

Kiemelte: a gödiek sokat vártak a civil köpenybe bújtatott ellenzéki összefogástól, azonban az azóta történtek nagy tanulsággal szolgálnak a jövőben kialakítandó politikai preferenciáik szempontjából is.

Mint ismert, a tavaly ősszel megválasztott ellenzéki koalíció Göd városában is összeomlott. Balogh Csaba polgármester ellen fellázadt a képviselő-testület Momentumon kívüli része. Az egymás fejéhez vágott válogatott szidalmakról felvételek is nyilvánosságra kerültek, így az országos közvélemény is rendre értesülhet a gödi ellenzéki belviszályokról. A legutóbbi DK–Momentum-összecsapás végeredményeként ismét a Fidesz-frakció lett a legerősebb a gödi testületben. A kisváros ellenzéki vezetői pedig azóta már egymás feljelentgetését is megkezdték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.