A belga titkosszolgálatok által elsőként az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet középvezetőjeként azonosított Hasszán F. akár elhihető állításokkal állt elő a vasárnapi letartóztatásáról döntő budapesti tárgyalásán. A férfi előadta, hogy ő tulajdonképpen a görög titkosszolgálat ügynöke, akinek az a feladata, hogy segítsen felkutatni az Európába érkezett ISIS-tagokat. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a köztévének nyilatkozva kifejtette: a férfi sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből, s minden tőle származó információt megvizsgálnak, akár nemzetközi partnerek segítségével is.
Hasszán F. a tárgyaláson azt is mondta: többet is elárul ügynöki feladatáról, ha a TEK kommandósai egyedül hagyják a tárgyalóteremben a bíróval és a védőjével. Szakértők szerint túszejtésen törhette a fejét, a vizsgálóbíró és a terrorelhárítás helyszíni parancsnoka azonban elutasította az ajánlatot.
Horváth József vezérőrnagy, biztonságpolitikai szakértő lapunknak nyilatkozva azt hangsúlyozta: nincs olyan érdek, ami miatt a görög vagy bármelyik európai uniós ország titkosszolgálata együttműködne egy ISIS-vezetővel. Amennyiben a belga titkosszolgálati adatok helytállók Hasszán F.-ről, nem számíthat együttműködésre európai titkosszolgálattal. Más kérdés, hogy egy Európán kívüli – például az amerikai – titkosszolgálat megfontolná az együttműködést, de csak akkor, ha az Iszlám Állam fő vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi fejét ajánlaná cserébe az illető. Al-Bagdadit drónokkal többször megpróbálták likvidálni, ám sikertelenül, s most, hogy a hét végén az ISIS totális vereséget szenvedett, az ISIS-ellenes erők egyik legfontosabb célkitűzése, hogy élve vagy holtan kézre kerítsék őt.

Fotó: REUTERS/Yaser Al-Khodor
Visszatérve a nyírbátori őrzött befogadóállomáson elfogott Hasszán F.-re, kirendelt védője lapunknak azt mondta: védence állítása szerint öt gyereke és felesége várja őt Görögországban, akik vele együtt valamennyien menedékstátust kaptak 2016-ban. A szír férfi az ENSZ menekültügyi főbiztossága, az UNHCR úgynevezett cash assistance, azaz pénzbeli segítség nevű programja alapján anonim VISA-bankkártyát kapott. Védőjének azt állította: a fizetőeszközt kéthavonta tölti fel a görög állam 500 euróval, ám ez rendkívül kevés népes családja eltartásához. Bár a férfi nem mondta ki, de ezzel próbálhatja majd magyarázni a szervezett bűnözés körébe tartozó üzletszerű embercsempészést.