
Vérig sértett több millió vidéki magyar embert a Tisza Párt elnöke
Magyar Péter azt állította, hogy vidéken nincsenek valódi munkahelyek.
A tegnapi kormányülés is a koronavírus elleni védekezés jegyében telt – kezdte Gulyás Gergely a kormányinfót. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, fontos döntés volt hogy humanitárius korridort biztosítanak a román és bolgár átutazóknak, amihez kellett a bukaresti kormány garanciája is.
– Az mindenki érdeke, hogy a tranzitforgalom zavartalanul haladhasson, biztonságos legyen az áruforgalom, a lakosság ellátása
– jelentette ki. Új átkelőket is megnyitott a kormány, a humanitárius folyosókon az ellenőrzött áthaladásra este 9 és hajnal 3 között van lehetősége a román és bolgár konvojoknak, de ennek ellenére a határátkelések nehézsége még egy ideig fennmarad.
Fertőzöttség kapcsán a látencia nagy mértékéről is szólt a miniszter, aki szerint 10-15-szörös is lehet a vírus fertőzöttek száma. – Ugrásszerűen meg fog nőni a közeljövőben a fertőzöttek szám.
Mi már 30 betegnél megtettük azokat az intézkedéseket, amelyet az osztrákok csak 500 betegnél hoztak meg
– tette hozzá.
– A kormány értékelte a gazdasági hatásokat is – folytatta. A miniszter elmondta: gazdasági akciótervet fogadtak el. – A gazdaság újraindításán kell gondolkodni – mondta. Példának a turizmus teljes leállását hozta fel, 1070 hotel zár be a napokban. Tegnap is egyeztettek a parlamenti frakciókkal, hogy a parlament jövő heti ülésén támogassák a rendkívüli jogrend meghosszabbítását.
Beszámolt arról, hogy
újabb akciócsoportot hoz létre a kormány az önkéntesség koordinálására,
amit Révész Máriusz kormánybiztos vezet. – Sok felajánlás érkezett, például digitális eszközök, magánkórházi kapacitások – tette hozzá.
A konkrét gazdasági intézkedések kapcsán elmondta: a banki hitelek törlesztését felfüggesztette a kormány december 31-ig. A fogyasztói hitelek kapcsán a teljes hiteldíj mutatót 5,9 százalékban maximalizálta a kabinet.
Azonnali segítségre szorul a turizmus, sport, kultúra, szórakoztatóipar, személyszállítás esetében nem lehet a bérelt helyiségeket felmondani, mentesülnek a járulékfizetés alól, kivétel az egészségbiztosítási járulék.
A moratórium június 30-ig szól. – Közös érdek, hogy minél több munkaviszony fennmaradjon akár fizetés csökkenése mellett is – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy senki se írjon alá közös megegyezésről szóló felmondást.
Megjegyezte: a kormány sok százezres munkanélküliséggel számol. A Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a jegybankkal egyeztetve újabb intézkedések
várhatóak a kis- és középvállalkozások megsegítésére. Ez további könnyítéseket és hitelfelvételi lehetőségeket is jelenthet.
– Az az érdekünk, hogy minél több munkahely maradjon fent a veszélyhelyzet megszűntéig – mondta, hozzátéve, a boltok bezárása napi 140 milliárdos állami bevétel kieséssel jár.
Arról is szólt, hogy aki tudja, továbbra is törlesztheti meglévő hiteleit, illetve a végrehajtási eljárások kapcsán is döntés várható, az eljárásokat leállíthatják időlegesen. A bankszektor terhei kapcsán elmondta, a pénzintézeteknek tavaly 500 milliárdos nyeresége volt, van terük a segítségnyújtáshoz.
Felszólította a Bankszövetséget, hogy
a pénzintézetek ne korlátozzák a babaváró hitelek szerződéseinek megkötését, folyósítását.
– Az ember élet elsődleges védelme mellett a gazdaság újraindítása is fontos – szögezte le.
Bejelentette:
nagyon nagy mennyiségű védőeszköz fog érkezni az országba,
de a különböző típusú maszkokat a veszélyeztetettségi szintnek megfelelően osztják ki az egészségügyi dolgozók között.
Az oktatás kapcsán elmondta, mindent megtesz a kormány, hogy idén lebonyolítható legyen az érettségi.
– A biztonságot, a biztonságérzetet a lehető legnagyobb mértékben növeljük – nyilatkozta annak kapcsán, hogy az utcákra vezényelnek katonákat is.
A katonai irányítás alá kerülő cégekről azt mondta, a beavatkozás a kritikus infrastruktúra folyamatos működtetéséhez kell.
Az ellenzéki kritikák kapcsán azt mondta, hogy nem kíván velük foglalkozni, mivel az ellenzék sem foglalkozik az ország sorsával, egy két kivételtől eltekintve.
– Az ellenzék egy része a vírusnak szurkol
– jegyezte meg. Az Európai Uniós ügyek kapcsán elmondta, hogy gyakorlatilag leállt az EU költségvetés tervezése, illetve cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy több milliárd eurós segítségről döntött volna Magyarország kapcsán Brüsszel.
Magyar Péter azt állította, hogy vidéken nincsenek valódi munkahelyek.
Nem is tudott mit kezdeni vele, mert hozzászokott, hogy az Európai Parlamentben ukrán zászlós pólót kell hordania – kommentálta az esetet Bohár Dániel.
A miniszterelnök elmesélte, hogy ő és a felesége is majdnem Bécsben maradt 1984-ben.
Magyar Péter most, amikor elkezdett zebrázni, akkor már átment az elmebeteg kategóriába! – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Nagyon kínos: Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót Magyar Péter embere
Ukrán katonák megrendítő beszámolói láttak napvilágot
IQ-teszt: csak a zsenik találják meg a „808”-at 5 másodperc alatt
Példátlan sikere van a NAV új eljárásnak, az adózók imádják
Megszületett, különleges nevet kapott Pély Barna kislánya
„Aljas, mocskos, senkik vagytok, hazaárulók” - ezúttal így kerültek fel a HírTV munkatársai Magyar Péter céltáblájára + videó
Menczer Tamás: Bocs, Főnök! Az én munkám nehezebb… + videó
NB I: Újpest–Fehérvár
Putyin kemény figyelmeztetést küldött Ukrajnának és a háborúpárti Európának
Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet
Liverpoolban és Madridban sem értik, mi történt Alexander-Arnold ügyében
Ukrajna egyik fontos települését foglalták el az oroszok
Magyar Péter azt állította, hogy vidéken nincsenek valódi munkahelyek.
Nem is tudott mit kezdeni vele, mert hozzászokott, hogy az Európai Parlamentben ukrán zászlós pólót kell hordania – kommentálta az esetet Bohár Dániel.
A miniszterelnök elmesélte, hogy ő és a felesége is majdnem Bécsben maradt 1984-ben.
Magyar Péter most, amikor elkezdett zebrázni, akkor már átment az elmebeteg kategóriába! – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.