Promóciós film és utastájékoztató rendszer
A vád szerint a hatodrendű vádlott, Horváth Éva utasította 2008 nyarán Balogh Zsoltot, aki akkor megbízott vezérigazgatóként dolgozott, hogy a Smsystem Kft.-vel meghívásos pályázat keretében készíttessen a kismama- és kisgyermekes bérlettel kapcsolatos témában promóciós filmet. A vád szerint a film felhasználása nem történt meg. Nem utasította a szerződés megkötésére a marketing- és kommunikációs főosztályt, és nem utasított soron kívüli kifizetésre – hangsúlyozta Balogh Zsolt, hozzátéve hogy a normál ügymenetben lévő kifizetést írta alá. A „bliccelés elleni kampánykommunikációt megalapozó teljes körű kutatás elvégzése” érdekében kötött szerződéseket is szakmailag megalapozottnak ítélte. A szerződés megkötésében szintén nem vallotta magát bűnösnek.
Balogh részletesen említette a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerét készítő C. C. Soft Kft.-vel kötött szerződést is. Korábban a Magyar Nemzetnek, illetve a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott, ebből a pályázatból 40 millió forintot juttattak vissza Hagyónak, ezt azonban a törvényszék előtt már nem ismételte meg. Balogh állítása szerint az utastájékoztató rendszer „nem volt bóvli és ócska, és ezt az is bizonyítja, hogy jelenleg is megfelelően működik”.



















